India varázslatos ország. 1, 263 milliós lakosságával, 22 hivatalos nyelvével, vallási sokszínűségével, gazdag kultúrájával, történelmével, páratlan szépségű látnivalóival, grandiózus épületeivel, az európai ember számára elképesztő méreteivel, gazdagságával és nyomorával... Egyszer mindenkinek látnia kellene ezt a szubkontinensnek is nevezett országot, hogy új megvilágításba kerüljön megszokott élete, otthona, városa, napi gondjai - gondolom, mielőtt leülök beszélgetni CB Samuel indiai keresztény lelkipásztorral, aki egy nyár végi missziói rendezvényre érkezett hazánkba. Egyenesen a repülőtérről érkezik. Bár nagyon fáradt – Új-Delhiből, otthonából jön –, mosolyog, és a sok-sok órás repülőút után is türelmesen áll (illetve, ül) modellt a fényképezőgépnek, és derűsen, kedvesen válaszol kérdéseimre. Hűséges kísérője a magyarországi út alatt szinkrontolmácsa, Bukovszky Ákos volt, aki ebben az interjúban is fordítással és háttér-információkkal segített.

– Az internetet böngészve 2,3% az indiai keresztények aránya, Ön 5 százaléknyi keresztényről beszél Indiában, sokan azonban hivatalosan nem vallják meg hitüket a rájuk nehezedő nyomás miatt. Veszélyes ma Indiában vállalni a keresztény hitet, Krisztust követni?

– India szövetségi állam, két államban létezik olyan törvény, amely megtiltja az emberek vallásának megváltoztatását. Ha valaki megtérít valakit, vagy megkeresztelkedik, esetleg megkeresztel egy embert, az törvényt szeg – emiatt börtönbe vethetik. Az ország kormányzata szeretné ezt egész Indiára kiterjeszteni. Jelenleg kétkamarás az indiai politikai rendszer, és mivel az egyikben nincs többsége a kormányzó pártnak, ezért nem tudják megvalósítani. Három államban van keresztény többség: ezek a kínai határnál, az északi tartományokban vannak, ott nem annyira nehéz az életük. Lent, délen, ahol régi hagyománya van a kereszténységnek, Tamás apostolra vezetik vissza az eredetüket, akár 13%-át is kiteheti a lakosságnak a kereszténység. Ahol tehát kisebbségben van a kereszténység, ott olyan nehézségekkel kell szembenézniük például, hogy tiltott a nyilvános igehirdetés, evangelizálás. Ez nem tántorítja el azonban ezeket a híveket a keresztény hitük gyakorlásától, „csak” attól, hogy erről a nyilvánosság előtt beszéljenek.

– Ön hogyan lett keresztény a 80%-ban hindu vallású országban?

– Keresztény családban születtem, legalábbis „névlegesen” keresztényben. Édesapám és édesanyám India két különböző déli államából származik. Legalább 3-4 generáció volt már keresztény a felmenőim közül születésemkor. India déli részében a kereszténység hosszú múltra tekint vissza, én ebből a háttérből jöttem.

– „Névleg keresztény” családból jött – ez mit jelent? És Ön hogyan kapott elhívást a pásztori szolgálatra?

– A szüleim „jó templomba járó” emberek voltak, de egyikük sem volt kirobbanóan lelkesek. Munkájuk nem engedte, hogy aktívan megéljék hitéletüket, de ahhoz ragaszkodtak, hogy mi, gyerekek, jó gyülekezetbe járjunk. A gyülekezetben jó tanítást kaptunk. Amikor befejeztem az egyetemi tanulmányaimat, akkor köteleztem el magam Jézus Krisztus mellett, és kaptam az elhívást, hogy lelkipásztorként szolgáljam őt.

– Milyen egyetemre járt?

– Matematikából diplomáztam, és később teológiából is megszereztem a diplomát.

– A családjáról is meséljen, kérem!

– Selinával, feleségemmel Új-Delhiben élünk. Három gyermekünk van: egy fiú és két lány. Ketten már házasok. A fiam szintén lelkész, a kisebbik lányom dislexiás gyerekekkel foglalkozik, a másik lányom korábban börtönben dolgozott, fogvatartottak rehabilitációjában. Van a családban angol meny, aki ápolónőként jött Indiába dolgozni, van nepáli vejünk – szóval „kevert család” vagyunk. Már négy unokánk van, hamarosan érkezik az ötödik. Örülök a gyermekeim pálya- és párválasztásának, mert harmóniában van az életük és a hitük.

– Miért nevezik Önt a szegények szószólójának? Ön is szegény családból származik?

– Nem, én középosztálybeli családból származom. De mindig is fokozottan érzékeny voltam a szegénység és igazságtalanság iránt – már egyetemista éveim idején is érdekelt a szegények sorsa és az ő segítésük. Miután megtértem, onnantól kezdve pedig központi kérdésként állt előttem a keresztény hit alkalmazása a szegénységgel kapcsolatos szociális problémák megoldásában. Igen erős hatással volt rám. Miután lediplomáztam, köztisztviselő lettem, és emiatt költöztem Új-Delhibe. A mai napig ott élek. Négy éven keresztül gyülekezeti lelkész voltam, majd az Evangéliumi Alliance szociális részlegénél dolgoztam, Új-Delhiben.

– Beszélgetésünk idején már jó ideje tart a migránsok áradata Európába. Egy szál ruhában, egy okostelefonnal jönnek, és Németországba, Svédországba, egyszóval nyugatra tartanak. Menekültek, migránsok, gazdasági bevándorlók? Számos kérdésre Európa nem tudja a választ. Amit mi, itt Európában szegénységnek nevezünk, az vajon más, mint az indiai szegénység? Segítsen megérteni, milyen a szegénység Önöknél, ki ott a szegény, hogy élnek a nyomornegyedek legszegényebbjei?

– Nem csak Indiában, hanem világszerte, amikor szegényekről beszélünk, első sorban gazdasági szempontból gondolunk rájuk. Az egyik dolog, amire hit-utam során rájöttem a Szentírás olvasása révén, hogy nagyon másként gondolunk mi, emberek, a szegényekre, és másképpen látja a szegényeket a Szentírás. Például abban a szervezetben, amelyben dolgozom, azt mondjuk, hogy mi azért segítünk a szegényeknek, mert Isten szereti a szegényeket. De rájöttem a Bibliaolvasás során: többről van itt szó. Isten nem „csak” szereti a szegényeket, hanem Isten a szegényekben „lakik”. („located” - lokalizálva van bennük). Oly mértékben azonosul velük, hogy azt mondja: ha valaki a szegényeknek ad, akkor Istennek ad, ha valaki kineveti őket, akkor Istent neveti ki...
A Biblia nyelvezete sokkal gazdagabb a szegényeket illetően, mint a mienk. A Biblia szegénynek nevezi a nincsteleneket, továbbá az elnyomottakat, a hontalanokat, és így például a migránsok több szempontból is szegények: nemcsak nincs pénzük, de saját otthonukat is el kellet hagyniuk.

– Az indiai keresztények között hogy néznek ki a kasztbeli különbségek? Vannak-e feszültségek gazdagok és szegények között, vagy igazi testvérekként tudnak egymásra nézni?

– Szégyenkezve meg kell vallanom: a keresztények között, a gyülekezetekben is létezik a kasztrendszer! India egyes részein – például észak-keleti részén -, ahol törzsi társadalmak vannak, nincsenek kasztok. A keresztények között ott nincsenek kasztok, hiszen a társadalomban sincsenek. De India középső részén a keresztények zöme az alsó kasztból tevődik ki, ilyenformán a gyülekezetek egységesek. A déli részen azonban különböző kasztból származó keresztények élnek, s ezeket a különbségeket nem lépték át – ezt az egyház sem tudta megtörni. Sokan szólalnak fel ez ellen, de sajnos Dél-Indiában a hívek többsége, mintegy 80%-a alacsony kaszthoz tartozó, az egyházvezetőség zömét pedig a 20 százalék, magas kaszthoz tartozók teszik ki.

– A határok tehát még nem dőltek le.... Kinek a feladata ez, s mit lehet ez ellen tenni?

– Sokan próbálkozunk ezzel... a legnagyobb probléma véleményem szerint az, hogy az egyház nem tanított helyesen erről a lényeges kérdésről. Az evangéliumot legtöbbször úgy állítjuk az emberek elé, mint valami egyéni dolgot – az egyes embert szólítja meg. És a hangsúly is arra esik, hogy milyen lesz majdan, a mennyországban, ha oda jutunk, és kevesebb szó esik arról, hogy a megélt evangéliumnak milyen hatása kell legyen az itteni, földi életünkre. Amikor keresztények leszünk, a hit a „hab a tortán”. Maga az a kulturális csomag, amit magával hozott az illető – az változatlan marad. A másik gond pedig, hogy sok esetben az egyház nem tanítja azt, hogy Jézus Krisztusban nem csak a bennünket Istentől elválasztó akadály/fal lett lebontva, hanem az a fal is, amely bennünket, embereket egymástól elválaszt.

– A felekezeti sokszínűség mennyire jellemző az indiai keresztények körében?

– Azt hiszem, a világ minden keresztény felekezete megtalálható Indiában. Eleinte megérkezett a katolikus, másutt az ortodox, majd lassan megkezdődött a protestáns misszió – mindenki jelen van tehát. A rendszer úgy működött, hogy a missziók nem térítettek a másik felekezet területén, nem zavarták egymás köreit, tiszteletben tartva egymás missziói munkáját. Van, ahol baptisták, másutt metodisták élnek.

– Evangélikusok merre találhatók?

– Az ország déli/középső részén, Orissában. Az elmúlt 50-60 évben több amerikai csoport, keresztény áramlat jött. Alapvető változás történt a függetlenek megjelenésével. 50 évvel ezelőtt a kereszténység 80 százaléka valamelyik „nagy” egyházhoz tartozott. Azonban ma India jó részén úgynevezett független gyülekezetek vannak, amelyek legfeljebb névlegesen tartoznak valamelyik nagy felekezethez. Az idősebbekben még munkálkodik egyfajta megszokás, hogy a nagy, ismert felekezetbe járjanak, míg a fiatalokban ez már nincs benne. Hogy ez jó vagy rossz? Mindkettő... Jó, hogy nem megszokásból élik meg a hitüket, hanem személyes meggyőződésből. Az árnyoldala pedig az, hogy a független gyülekezetek sok elfoglaltságot biztosítanak a számukra, ugyanakkor a hitbeli mélység hiányzik belőlük. Úgy gondolom, a történelmi egyházak gazdag hagyományokkal rendelkeznek, de nem sikerült ezt a gazdagságot kommunikálniuk a fiatalok felé.

– Mi a helyzet a keresztényüldözéssel? Van saját tapasztalata, családban, gyülekezetben?

– Indiában ez mindig jelen volt – a múltban azonban leginkább azok tapasztalták meg saját bőrükön, akik vallást változtattak. Elkergették őket a házukból, a falujukból, a családjuk kitagadta őket, a társadalmi kapcsolataik megszűntek, meg is verték őket. Társadalmi kirekesztésként nyilvánult meg az üldözés, egyéni szinten. Ezek a megtért emberek aztán a gyülekezetekben megtalálták a társadalmi-szociális kötődéseiket. Az elmúlt 30-40 évben azonban globálisan elmondható, hogy a vallási fundamentalizmus megerősödött a világ minden részén. A köztudatban megerősödött az azonosulás: az országhoz tartozás egy vallással: ha valaki indiai, az = hindu. A hinduk az utóbbi 30-40- évben már elkezdték üldözni a keresztény gyülekezeteket, szervezeteket, szociális szolgálatokat is, különösen ezek vezetőit. Azoknak az aránya, akik ténylegesen érzékelik az üldöztetéseket, szerencsére azért alacsony. Nincs általános „keresztény-üldöző hangulat” az országban. Ezzel együtt is az a tendencia, hogy a keresztények megverése és a templomok felgyújtása gyakoribb. Az átlag hindu gondolkodásába azt sulykolták bele, hogy a keresztényeket egy dolog érdekli: megtéríteni őket. Emiatt nem vállalnak velünk közösséget, minden meghívást elutasítanak. 30 évvel ezelőtt ez még nem így volt. Ugyanakkor egyértelmű tény: a keresztények igen komolyan hozzájárulnak a társadalom felvirágoztatásához: kórházakat, iskolákat működtetnek. Teréz anya nevét mindenki ismeri és elismeri a világon. Igen ám, de más értelmezést kap ma mindez a hinduk részéről: azt mondják, kizárólag a megtérítés szándékával teszik ezt.

– Milyen egy indiai keresztény istentisztelet hangulata?

– Eltolódás figyelhető meg a nagyobb szabadság irányába, még a formálisabb történelmi egyházak is, ha meg akarják tartani fiataljaikat, be kell vonniuk őket, több szabadságot adva a híveknek.

– Nők vállalhatnak szolgálatot?

– A felekezettől függ, csakúgy, mint Európában. Katolikus részről pl. az iskolákban, kórházakban kizárólag nők vannak. Indiában van egy sor kimondottan női szolgálat, pl. bibliatanítók kerülnek ki közülük.

– A migráció kérdése ma az egész világot foglalkoztató kérdés. Aggodalommal éljük meg mindazt, ami történik. Ilyen menekültválsággal Európa talán még soha nem nézett szembe. Mi a véleménye erről, egyáltalán Indiában figyelemmel kísérik-e az eseményeket?

– Indiából nézve ezek a számok picik (A fordító közbevetése: valószínűleg CB Samuelnek ez a tömeg, ami számunkra „óriási”, számára szinte semmiség, elenyésző. Egy egy milliárd lakosú országban pár százezer ember nem ijesztően nagy szám...), hiszen a migránskérdés nálunk a gyakorlatban 1947 óta létezik. Ekkor nyerte el India a függetlenségét. „Leszakadt” Pakisztán és a Banglades, s ennek a szakadásnak a következtében nagyon sok menekült került beljebb Indiába. Igaz, zömében hindukról volt szó, így a befogadásuk nem okozott megoldhatatlanul nagy problémát. A következő nagy hullám akkor érkezett, amikor Kína elfoglalta Tibetet. Megint milliók jöttek. India befogadta, és kijelölt helyekre telepítette le őket. Aztán jöttek a srí lankaiak/ceyloniak, irániak, afgánok, szóval sok-sok menekült él nálunk. A kormányzat hivatalosan csak a tibeti migránsokat fogadta el menekülteknek. (A dalai lámát és csoportját.) A többieknek tehát nincs hivatalos menekült-státuszuk, de szabad élniük Indiában. Globálisan nézve, át kell gondolnunk, újra kell értékelnünk, hogyan bánunk a migránsokkal. A legtöbb menekült: pl. az afgánok, az irániak nem akarnak nálunk letelepedni, hanem tovább akarnak menni Amerikába, Kanadába, Ausztráliába. Véleményem szerint elsődlegesen a forrással kellene foglalkozni, nem a menekültekkel! Sok helyütt háború folyik, ami miatt el kell menekülniük. A nyugati országok hallgatnak a háborúról, vagy ők maguk a probléma forrásai! A másik probléma az alulfejlettség, ami elől szintén százezrek menekülnek el. Ezek az alap okok, amelyeket meg kéne oldani. Az európai migráns-problémáról a hírforrásokból tudunk. Arról nem is tudtam, hogy Magyarországon is menekültprobléma van...

– Más vallású, más kultúrájú emberek ilyen tömegének a beilleszkedése, integrációja a jövő hatalmas kérdése lesz – most azonban még a helyzet kezelésével sem áll jól a kontinens. A kereszténység számára is adott a feladat, ami előtt azonban egyelőre tétován állnak az egyházak. Milyen reménységgel biztat minket saját tapasztalatai fényében?

– Tavaly Svájcban jártam, Baselben szálltam meg. A gyülekezetből, ahol prédikáltam, egy srí lankai menekült család házába kaptam ebédmeghívást (a gyülekezet tagjai voltak). Eredetileg hinduk voltak, és ott, Baselben lettek keresztények. Ebéd után a hölgy azt kérte tőlem: pásztor, legyen szíves, imádkozzon értünk! Azt kérdeztem, kikért? Van egy kis imacsoportunk srí lankai menekültekből, feleli a hölgy, akik keresztények lettek. Mi rendszeresen imádkozunk a svájci egyházért, mert tudjuk és látjuk, hogy sokan lépnek ki az egyházból. Az ébredésért imádkozunk tehát, hogy Isten tartsa meg a híveket a gyülekezetekben.
Azt gondolom az előbb említett történetem tapasztalatából kiindulva - s ezen talán lesznek, akik most elcsodálkoznak: a migránsok lesznek az új egyház! Mert sok helyen az eredeti egyháztagok, a keresztények „elfogyatkoznak”. Ha az egyház kapcsolatokat épít ki a migránsokkal, ők új életet hozhatnak a közösségekbe. Az élet forrásává válhatnak... Indiába például nagy számban érkeztek nepáli bevándorlók, és sokan közülük keresztények lettek. Rajtuk keresztül pedig sokan lettek kereszténnyé Nepálban! A helyes álláspont véleményem szerint, ha ilyen szemmel is tekintünk rájuk, ha az ébredés lehetőségéért imádkozva nézünk a migránsokra. Ennek: azaz az egyház ébredésének lehetnek ők a kulcsa.

CB Samuel lelkipásztor, teológus, a Micah Network tagja. Korábban egy jelentős indiai segélyszervezet vezetője, evangéliumi keresztény vezető, a szegények szószólója. Az idei, augusztusi Balaton Net főelőadója volt, akit azért kértek fel a szervezők, mert az evangélizációs alkalom témájának (Helyiérték, a helyi gyülekezet és a helyi lakóközösség kapcsolata) elismert szakértője. Az indiai keresztény lelkipásztor bölcsen és humorral fűszerezve, frissen és bátorítóan tanít erről a fontos témáról – arról, hogy hogyan képviselheti a keresztény közösség a szerető, igazságos és irgalmas Istent az őt körülvevő emberek között. Korábban Oxfordban szolgált, az Oxford Center of Mission Studies kuratóriuma tagjaként, valamint a Misszió és Fejlesztés (Mission and Development) mesterkurzust vezette. Emellett egy szegényekkel foglalkozó keresztény szervezet kuratóriumának volt tagja. Jelenleg lelki formálódással, misszióval, vezetői fejlesztéssel foglalkozó tanár. Egyike a Micah Global hálózat tanácsadóinak, az EFICOR teológiai tanácsadója, amely az Indiai Evangéliumi keresztények segélyszervezeti és fejlesztési részlege. CB Samuel és felesége, Selina Új-Delhiben, Indiában élnek.