Különös látványt nyújt a tanévnyitó Orosházán. Az iskola zászlójával az igazgató már a templom ajtajához ér, amikor a diákok és tanárok sorzáró tagja még az iskola kapujából indul. S a háromszáz méter hosszú, Bocskaiba öltözött diáksereg már vonulásával is üzen a városnak: mi így kezdjük a tanévet. A templomban, istentisztelettel, együtt.
S ez a közösség kaphatott megerősítést a liturgia közös megszólaltatásában is. A Credo és a diákzenekar éneke, az elsősök verse, az igazgatólelkész és az iskolalelkész közös szolgálata, az egyetemes imádság. Ez utóbbit hatan szólaltatták meg: egy alsós, egy felsős, egy gimnazista diák, egy tanár, egy presbiter és a lelkész. Majd következett az áldások sora. Először egy tavasszal érettségizett diákunk részesült útra indító áldásban, aki lelkész szakon kezdi meg tanulmányait a teológián: mögötte osztályfőnöke, és a gyülekezet másodfelügyelője állt az oltárnál. Majd a frissen kinevezést kapott tanárok eskütétele követekezett - idén hárman fogadtak odaadó hűséget. Követte őket az újonann érkezett kollégák áldása, majd az elsős, a kilencedikes, valmint az újonann érkezett diákok áldása.
Az igehirdetés alapigéje pedig Jézus három szava volt, amely egyben a tanév igéje is lett: „Ti barátaim vagytok…”
Az igazgatói ünnepi köszöntőt is átjárta ez a barátságos hangszín. Majd következett az ajándék Bibliák átadása – mert orosházi szokás, hogy minden elsős és kilencedikes diák ajándékul kapja Isten írott igéjét, a tanulmányok kezdetén.
Kegyelmes Istenünk áldja meg a 2015-2016-os tanévet, hogy országszerte öröm legyen tanulni, dolgozni, Jézust követni!