A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) információs szolgálata interjút készített Theodor Dieterrel a Strassbourgi Ökumenikus Intézet kutatójával az ökumenikus párbeszédről és a gyülekezetben megélt ökumenéről.

– Véleménye szerint az 50 éve tartó evangélikus-katolikus párbeszédnek mik voltak a legfontosabb lépései?

– Először is emlékeztetnék az első dialógus-dokumentumra, az úgynevezett Máltai Jelentésre (1972), amely a katolikusok és a lutheránusok között fennálló ökumenikus problémák reményteljes „tour d’horizon”-tját adta. A felvetett kérdések a következő tárgyalások alatt egyesével meg lettek vizsgálva. Másodikként említeném a Megigazulástanról szóló közös nyilatkozatot, amelyet 1999-ben hivatalosan is aláírt a két egyház. Ebben minkét fél számára kötelezően learatták azokat az eredményeket, amire a párbeszéd során jutottak. Harmadikként pedig a 2013-as A konfliktustól a közösségig című publikációt említeném.

– A konfliktustól a közösségig című dokumentum publikálása hogyan járult hozzá a párbeszédhez?

– Ez a dokumentum az eddigi párbeszéd-, valamint az evangélikus, és a katolikus reformációi kutatás eredményeit a reformációi jubileum szempontjából összegzi, kreatív módon közelíti meg és teszi termékennyé.

– Eddig hét nyelvre fordították le ezt az iratot. Mire vezeti vissza ezt a népszerűséget?

– A katolikus és az evangélikus gyülekezetek az előtt a feladat előtt állnak, hogy közösen emlékezzenek meg a reformáció 500 évvel ezelőtti kezdetéről anélkül, hogy újra felszakítanák a felekezeti ellentétetek, ellenvetéseket. A reformációi jubileum ökumenikus kihívás, az ökumené itt a tét. A konfliktustól a közösségig című publikáció azért sikeres, mert a kérdést ökumenikus és nem pedig felekezeti perspektívából közelíti meg: leírja a mai reformációi megemlékezés megváltozott feltételeit; a történelmet és teológiai nézeteket illetően fontos információkkal szolgál; Luther teológiai meglátásait a katolikus-evangélikus dialógus horizontjába helyezi és ezzel egy időben learatja annak babérjait is; kimondja, hogy mit kell tenniük az egyházaknak és gyülekezeteknek 2017-ben, miközben említést tesz a közös ünnep alapjairól, valamint a közös bűnvallásról is; öt felszólítással végződik, amelyeknek elő kell segíteniük és meg kell újítaniuk az ökumenikus elkötelezettségeket.

– A globális katolikus-evangélikus párbeszéd kihívásai hogyan fognak hatni gyülekezeti szinten?

– A kérdést valószínűleg direkt és indirekt módon is kezelni kell. Az úrvacsorai közösség szükségessége egy ilyen direkt felvetés. Indirekt módon pedig tapasztalok bizonyos dolgokat, amelyeket már nem tartanak a gyülekezetekben problémának. A kérdés csak az, mit is jelent ez teológiailag?

– A lutheránus-katolikus párbeszéd milyen irányba fog fejlődni?

– Az egyházak globalizációjának hatásaként a regionális ökumenikus kihívásokat erősebben vesszük át nemzetközi szinten. Miután nagyon sok tradicionális ökumenikus témát vetettünk fel a párbeszéd során, így erősebben kerülhetnek majd előtérbe az eredmények közvetítése és a jelenlegi kihívásokkal kapcsolatos kérdésfelvetés. A maradandó kérdés és feladat még, hogy a párbeszédnek intézményesült formája alakult ki, amelyben a saját egyházunkra is tudunk a másik szemén keresztül nézni és nem tudjuk a másikat figyelmen kívül hagyni.

– Mit jelent az ön számára a 2017-es közös reformációi megemlékezés?

– Ökumenikus ünnepet kell tartani, amelynél a reformátori teológia nagy ökumenikus jelentőségének és nagy ökumenikus potenciáljának is Isten tiszteletében és az egyházak egységében kell kidomborodnia!