Minden hely foglalt. Minden lelkiállapotnak megvan a maga bibliai története, jellegzetes karaktere. A tagadásnak Péter. Ha kimondom a szót: tagadás, más már nem is jut eszembe. A főpap háza, tűz, szolgák, kakas.

Pedig ott van máshol is. Főleg a példázatoknak sajátos vonása, hogy megvan bennük minden. A tagadás is.

A magvető példázata.

Mert tőlem csak ennyire futja. Saját lelkesedésemből csak idáig juthatok el, csak madáreleség lehet belőlem, csak kétségbeesett megkapaszkodás gyenge gyökerekkel, csak kilátástalan küzdelem örömökért vagy a fájdalom ellen. Magamtól csak „kimeredek a földből”, olyan pilinszkysen.

Ahhoz, hogy több legyek, Te kellesz. Beléd kell, hogy hulljak. Ha Te vagy a föld, akkor van esélyem. Növekedni. Szárba szökkenni. Kivirágozni. Teremni. Élni. Önmagammá lenni.

Csak Te ki ne vess magadból, csak Te meg ne tagadj engem.