- Nyolc és fél évig volt az Olaszországi Evangélikus Egyház lelki vezetője. Tizenkét éve él Olaszországban. Most azonban változások állnak be az életében. Mesélne erről nekünk?

– Nálunk az olasz egyházban különböző szolgálati formák léteznek. Vannak először is lelkészek és lelkésznők, akik olaszok vagy már régóta Olaszországban élnek. Aztán ezzel párhuzamosan vannak olyan emberek is, akik egy bizonyos időszakra egy német egyházból külföldi szolgálatot vállalnak itt, olyan gyülekezetekben, ahol sok német-ajkú hívő van. A magyarországi lutheránusoknál (például a budavári vagy a soproni gyülekezetben – a szerk.) is dolgoznak olyan lelkészek, akik Németországból jönnek és vezetik a német nyelvű gyülekezeteket. Ez tehát mindkét egyháznál realitás. Ha azonban valaki Németországból külföldi szolgálatot vállal, annak megszabott ideje van. Legtovább tizenkettő évig dolgozhat így, s számomra is épp most jár le ez az időszak.

2002-ben álltam külföldi szolgálatba és akkor mentem Olaszországba. Most, 2014-ben véget ér számomra ez a periódus és visszatérek Németországba. Nápolyi munkámat az utódom folytatja, akit már ki is neveztek és meg is választottak, ő Kirstin Thiele. Az Olaszországi Evangélikus Egyház élén betöltött dékáni, esperesi tisztemet pedig zsinati megválasztása után a torinói Heiner Bludau veszi át.

Az utóbbi hónapokban – tudván, hogy az állásom véget és és egy új feladat fog várni engem – megpályáztam a drezdai Kreuzkirche lelkészi állását és márciusban az ottaniak meg is választottak lelkészüknek. Augusztus elsején fogom átvenni a Kreuzkirche lelkészi feladatait.

– Azért kapcsolatban marad továbbra is az olaszokkal?

– Minden bizonnyal, bár a feladatom csak egy bizonyos időre szólt. Ahogy mondtam, egy korlátozott időre „kölcsönzött ki” nekik a német egyház. De az elmúlt években sok barátom és ismerősöm lett ott, ezért aztán biztos vagyok abban, hogy ezeket a kapcsolatokat továbbra is ápolni fogm, annak ellenére, hogy Szászországban fogok élni.

– Milyennek találja ezt az új feladatot? Bepillantást tudott már nyerni az ottani gyülekezeti életbe?

– A bemutatkozáskor feleségemnek és nekem lehetőségünk volt arra, hogy megismerjük a gyülekezetet. Számomra a legszebb az ottani feladatban az, hogy egy igen jelentőségteljes, nagy templomba és egyházközségbe megyek, ahol a teológiai profil számomra nagy kihívást jelent majd. De a lutheri tradíció fontos nyelvezetével is találkozni fogunk, hiszen az egyházzene és a Kreuzchor nevű kórus fontos szerepet játszik az ottani gyülekezeti életben. A fiatalokkal való közös munka és a Kreuzkirche nyilvános szerepe nagy várakozással tölt el.

Készülök az egészen hétköznapi gyülekezeti életre, szívesen fogom látogatni az embereket, igen jó lesz újra fiataloknak órákat tartani és velük beszélgetni. Erre az utóbbi nyolc és fél évben nem sok lehetőségem volt, hiszen az esperesi szolgálatom egyéb elfoglaltságokkal járt. És még valami: Nagyon vágyom már Szászországra is!

– Ebben az évben kommunikációs vezetőként egyházunk egyszázalékos kampányát vezettem, amelynek célja, hogy a magyarok ajánlják fel adójuk egy százalékát egy egyháznak és egy másik egy százalékát pedig egy civil szervezetnek. Önöknél is hasonló finanszírozási rendszer van, amely a 8 X Mille nevet viseli és amelynek szintén fontos kampánya van országszerte. Milyen tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban?

– Olaszországban azok az egyházak, amelyeknek joguk van a 8X Mille gyűjtésére, kötelezve vannak arra, hogy nyilvánosan dokumentálják ezt, hiszen az emberek látni akarják, hogy mihez járulnak hozzá. Ezzel a nyilvánosság komolyan is vesz bennünket, hiszen relatíve sok egyház között válogathatnak. Minél jobban tudják azonban az adózók, mi történik a pénzükkel, annál inkább hajlandóak azt bizonyos egyházak számára felajánlani.

Tulajdonképpen Olaszországban kötelező felajánlani az adó ezen részét valaki számára, így az egyházak és vallási közösségek feladata az, hogy különleges programjaikkal meggyőzzék az embereket arról, hogy nekik adják ezt a pénzt. Megállapíthatjuk, hogy Olaszországban a lutheránus egyház nem feltétlenül a szociális- vagy a diakóniai szektorban erős, hanem inkább a képzés, a kultúra terén, valamint Luther Márton üzenete is érdekes az emberek számára. Tehát érdekes kínálatunk van az olyan emberek számára, akik intellektuális téren elkötelezettek.

Emellett etikai téren markáns véleményünk van, például az élet vége és kezdete, az élettársi kapcsolatok, a homoszexuálisok, a szociálpolitikai alternatívák, a morális nyitás, a kirekesztés kérdésében. Ezek a dolgok Olaszországban figyelemfelkeltőek, mivel a mi evangélikus véleményünk egészen más, mint a katolikus hozzáállás. Már az is új, hogy ezekről a dolgokról szabadon beszélhetünk és gondolkodhatunk. El kell, hogy mondjam, jó tapasztalataink vannak a reklámok és a reklámozás terén is.

– Nekünk is voltak a tévében, az interneten, a Facebookon és a metróban is különböző megjelenéseink. Önöknél hogy zajlik a reklámozás?

– Egy graffity-reklámfilmet készítettünk, amelyben képekkel magyarázzuk el, miért vagyunk lutheránusok. Egy stilizált kép egy lelkésznőt mutat és a narrációban elmondjuk, miért lehetnek nálunk nők is lelkészek. Azt is elmagyarázzuk, miért házasodhatnak a lelkészek és miért tartjuk értéknek a családot.

– Ez tehát egyfajta identitáskampánynak is nevezhető?

– Kicsit. Az embereknek meg kell érteniük, hogy van egy alternatíva a római-katolikus egyházhoz képest. De azt is fontos megmutatnunk, hogy mi nem csak modernek vagyunk, hanem tradicionálisak és konzervatívak is. Ezzel pedig láthatják a különbségtételt a többi egyházhoz, így a szabadegyházakhoz, pünkösdistákhoz képest is. Ez megszólítja az embereket.

Vannak tévéreklámjaink, rádiós reklámjaink, de azt gondolom, hogy a dolgok népszerűsítésére mégis a legjobb módszer maga a gyülekezet.

Az embereket ott, abban a környezetben kell elérnünk, ahol lokális valóságukban vannak és azokkal az emberekkel, akik direkt tudnak velük kapcsolatba lépni.

– 2017-re tekintve, milyen szerepet játszik az Önök egyháza a katolikus egyházzal folytatott párbeszédben? Tudnak közvetítő szerepet betölteni? Milyen előkészületeik vannak az ötszázadik jubileumra?

– Az utóbbi időben sok változás történt. Az ELKI jelenleg azzal foglalkozik, hogy az olasz nyilvánosság felé szerényen, de közvetítse a tematikus éveket. Különböző gyülekezeti alkalmakkor, és nemzetközi szinten is az Olasz Valdens Egyházzal, illetve Református Egyházzal dolgozunk együtt szorosabban. Ebben a távlatban a Németországi Protestáns Egyház (EKD) projektjeiben is benne vagyunk. Ez fontos is az olyan országokban, ahol a lutheránusok kisebbségben vannak.

A Római-Katolikus Egyházzal ellenben jóval kevesebb a kapcsolatunk, mivel olasz kontextusban ez nehézkesen megy. De épp most adódott olyan lehetőségünk, hogy az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) révén Velencével és Rómával benevezhettünk a reformációi városok közé. Nekem személy szerint vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, mert azt gondolom, hogy nem valós az, hogy Rómát reformációi városnak nevezzük.

Ezenkívül a Római-Katolikus Egyház, ha felfedezi a maga számára 2017-et, akkor az már nem lutheránus ünnep lesz, hanem a Vatikáné.

Róma szerepét figyelmesen kell szemlélni, de érzékenynek is kell lennünk, mert ha bevonjuk őket, akkor az a reformáció különlegességének elhomályosításával járhat. Azt gondolom, hogy értelmes és figyelemreméltóbb, ha a dél- és kelet-európai lutheránus egyházak összefognak és közös projektekben gondolkodnak. Meg kell próbálni arra történelmi folyamatra emlékezni, amely akkoriban elkezdődött. 2017-re azt kívánom, hogy ez a dinamika világosabbá váljon.

– Ön személyesen találkozott az új pápával? Mit gondol, ő elő fogja mozdítani az ökumenikus törekvéseket?

– Ez igen ambivalens kérdés. Mindig nehézség számomra, amikor mi evangélikusok azon mérjük le magunkat, hogy milyen a viszonyunk a pápához. Mi protestánsok ugyanis nem fogadjuk el őt a kereszténység fejének.

El kell, hogy mondjam, I. Ferenccel személyesen nem találkoztam, csak olyan közös alkalmakon vettem részt, amelyeken ő is jelen volt (pl. ökumenikus imahét). Úgy gondolom, hogy I. Ferenc kevésbé a rítus embere, őt inkább az érdekli, hogy a katolikus egyház alapját újra felfedezze. Jelentősége számomra inkább abban csúcsosodik ki, mennyire nagy az elfogadottsága a katolikusok között. Úgy látom, hogy a katolikusok igen lelkesednek a pápájuk iránt és örülnek annak, hogy nem komplikált módon nyúl a dolgokhoz és megpróbálja korrigálni azokat a tényeket, amelyek az egyházat a nem éppen szeretett dolgok közé sorolták.

Nem tudom, mennyire fog neki sikerülni az, hogy a pápaság szerepét – amely maga egy igen katolikus intézmény és monarchikus struktúrái miatt kérdéses – új alapokra helyezze. De minden jót kívánok neki ehhez.