Hangversennyel ünnepli alapításának huszadik évfordulóját a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes. A fasori evangélikus templomban vasárnap délután öt órakor kezdődő eseményen Peterdi Dániel, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese, esperes tart áhítatot, Horváth István, Szekszárd polgármestere köszönti a kórust, majd Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy, érdemes művész, a KÓTA tiszteletbeli elnöke méltatja az együttes munkáját.
A gárdonyi kórus repertoárját az együttes jellegéből adódóan főként egyházzenei művek, zsoltárok, illetve ezek feldolgozásai alkotják, de kisebb számban világi kórusművek is szerepelnek benne. A hangverseny „élvezeti értékét” emeli vendégművészek, szólóénekesek szereplése, vonósnégyes vagy fúvószenekar közreműködése egyes daraboknál, illetve Lozsányi Tamás orgonajátéka is színesíti az ünnepi koncertet.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+