Ördögök és angyalok

A 7ed7 vándorestek az erdélyi szórványban című projekt 2012-ben indult útjára, amikor Vadas László rendező a kolozsvári színművészeti főiskola 5 diákjával vándorszínházat hívott életre egy három napos dél-erdélyi turné megvalósítására. A XVI. századi magyar széppróza egy kiemelkedő alkotását választották akkor: Heltai Gáspár 99 fabuláját dramatizálták. Az Egy nemes emberről és az ördögről című előadás a lelkes fiatal csapatnak köszönhetően olyan dél- erdélyi településekre jutott el, ahol kis lélekszámban élnek magyarok, de foggal-körömmel ragaszkodnak az anyanyelvükhöz és kultúrájukhoz. Az előadás a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre, a próbák helyszínét a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyház biztosította.

Az idén olyan előadásban gondolkodott Vadas László, amely egyformán érthető és élvezhető gyerek és szülő számára. Így született meg Oscar Wilde gyönyörű meséjének, A boldog hercegnek az adaptációja, amely rengeteg morális töltetet hordoz magában. „Gyakorlatilag arról szól, ami egyre jobban hiányzik a 21. században: a jóság és az áldozatvállalás” – mondja Vadas László. Ezzel az előadással Észak-Erdélyt, pontosabban Máramarost célozták meg, Nagybányán és környékén öt nap alatt 19 előadást tartottak, 14 helyszínen jártak. Közel 1000 kilométert tett meg a háromfős csapat. Az előadás rendezője, Vadas László, az előadó Demeter Ferenc bábszínész, a technikus Kató Árpád, a támogatók ezúttal is a Bethlen Gábor Alap és az Evangélikus-Lutheránus Egyház. „Elsősorban olyan helyekre vittük el az előadást, ahova más alkotó nem jut el, nincsenek, vagy nagyon ritkán vannak kulturális rendezvények. Főleg azokat a helységeket szemeltük ki, ahol nincs magyar nyelvű oktatás, ahol nem hallanak magyar szót” – tájékoztat a rendező, egyben a kiszállás ötletgazdája. Külön öröm volt számukra az, hogy a turnénak más dimenzióban is megvolt a hozadéka: egy civil kezdeményezés hatására magyar rajzfilmeket és filmeket tartalmazó DVD-t és CD-t gyűjtöttek össze a szórványmagyarság sorsát szívükön viselő emberek, az ajándékokat Tőkésbányára és Domokosra küldték, ahonnan szétosztják őket más településekre is. Elsősorban oda, ahol a magyar nyelvet újra kell tanítani. Hiszen vannak helységek, ahol hatvan éve nincs már magyar iskola, és az előadók olyan közösségekbe is eljutottak, ahol mindenki magyarnak vallja magát, de a nyelvet, a legidősebbeken kívül, már régen nem beszélik. „Ott is kitörő örömmel fogadtak bennünket, hihetetlen volt, ahogyan nyolc éves gyerektől a nyolcvanéves nagymamákig mindenki eljött az előadásra” – mondja Vadas László.

Irány a Királyföld és csángóvidék

A rendező tisztában van azzal, hogy évi egy turné édeskeveset jelent a szórványban élő magyaroknak: „Tervbe vettük, hogy rendszeresebbé tesszük a kiszállásokat, jövőre már két előadással és több alkalommal látogatunk el a szórványba, hiszen nagy igény van rá.” A kiszállások megszervezésében nagy szerepe van az egyházaknak is, de Nagybányán például hatalmas munkát végez a megmaradt magyarság körében a Teleki Ház. Ők névről ismerik a környék tanárait, tanítóit, akikre számíthatnak a programok megszervezésében. Vadas László szerint ezeken a vidéken nem a kivándorlás okozza a legnagyobb gondot, hanem az egyre sokasodó vegyes házasság, ahonnan  már egyenes út vezet a beolvadáshoz: „A gyerekeket román iskolába íratják a szülők, az alaplétszám hiánya miatt megszűnnek a magyar osztályok. Természetszerűleg a gyerekek jobban uralják a román nyelvet, hiszen az iskolában ezt beszélik, és a vegyes családokban többnyire románul társalognak otthon is.”

Észak- és Dél-Erdély szórványmagyarságának meglátogatása után Vadas Lászlóban már érlelődnek a további helyszínek, ahová el szeretnék juttatni a magyar kultúrát: kiszemelték maguknak a Királyföldet, de a legnagyobb kihívást a csángóvidék jelenti. „A csángóknak nagyon fontos, hogy lássák, nincsenek elfelejtve, érezzék, hogy vannak, akik tesznek még értük” – véli Vadas László. A rendező vallja: a szórványba, és bárhová egyébként, csakis minőségi előadást érdemes vinni. Másként nagyobb a kár, mint a haszon…

Az alkotók szerint ehhez a munkához fanatizmus kell, hiszen a művészek szabadidejüket áldozzák rá, az anyagi haszon pedig jelképes. Ám az elfelejtett, magyarságukat valamilyen módon még őrző emberek olykor néma hálája megfizethetetlen számukra.