
Fabiny Tamás elnök-püspök is hangsúlyozta a tudós egyházi, tudományos és közéleti elkötelezettségének hármasegységét, publikációnak máig ható érvényességét.
Az Andorka család képviseletében a professzor fia, Rudolf és unokája, Rafael Rudolf is részt vett az alkalmon. Leánya, Andorka Júlia – édesanyja nevében is – levélben köszöntötte az egybegyűlteket. Egyebek között ezt írta: „A természet, és ezen belül a Balaton mindig kedves volt a szívének. Több szál fűzte a déli parthoz. Gyerekkorában a nyarakat anyai családja bélatelepi üdülőjében töltötte. (…) Az ötvenes évek második felében két barátjával közösen vásároltak egy kis vitorláshajót, amely később teljesen az ő tulajdonába került, haláláig gondozta és használta. Ez egy sikló típusú, magyar készítésű, kisméretű fa vitorlás volt, amely a Dinnye nevet kapta. A hetvenes évek elejétől kezdve Balatonszéplak-alsóra járt nyaralni minden nyáron, ennek a kis háznak a teraszán pihent a Dinnye ősztől tavaszig, itt javítgatta, festette a fa hajótestet. Mikor Széplakon nyaralt, ha csak nem volt ítéletidő, minden nap kiment vitorlázni, és örömmel vitt ki másokat is. Volt, hogy egyszerre hat gyerek ment vele a fedélzeten. (…) Örömünkre szolgál, hogy ezek a portrék most elhelyezésre kerülnek a szárszói evangélikus üdülőben.”
A konferenciaközpont a koronavírussal összefüggő kényszerű leállás után hamarosan újra kinyitja kapuit. A pihenni vágyókat vagy tanácskozásra érkezőket immár Andorka Rudolf portréi fogadják majd az épületben.
Végh Szabolcs, az intézmény vezetője – aki néhány munkatársával jelen volt az együttléten – arra tett ígéretet, hogy érdeklődőknek alkalmasint levetítik az Andorka Rudolf életéről készült portréfilmet is, amelyet Nagy László szerkesztő készített.

Andorka Rudolfról ITT és ITT olvashatnak visszaemlékezéseket.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+