Állami gondozásból kikerülve lett hajléktalan, most egyetemre készül

Állami gondozásból kikerülve lett hajléktalan, most egyetemre készül

Share this content.

Forrás: orokbefogadokegyovit.hu. Szöveg: Zsilák Szilvia. Fotó: Varga Lilla
Nyíregyháza – Stekler Dávid állami gondozottból vált hajléktalanná, a nyíregyházi hajléktalanszállón ismerkedett meg egy szociális munkással, aki felkarolta, és visszaküldte az iskolapadba. A 25 éves fiú ma már kollégiumban lakik, reményei szerint szeptemberben a Nyíregyházi Egyetem szociálpedagógia alapszakán folytatja a tanulmányait. Volt állami gondozottként a gyerekeken, volt szerhasználóként a függőkön, volt hajléktalanként pedig a fedélnélkülieken segítene. Dávid a saját bőrén tapasztalta meg, mi minden nem működik jól az állami gondozottak ellátásában, ő ezeken szeretne változtatni.

A 25 éves Stekler Dávidot rengeteg helyre sodorta az élet, hosszan meséli, hogy állami gondozottként, majd pedig fiatal felnőttként hány városban fordult meg, hosszabb-rövidebb ideig. A fiúnak nehezített pályán kellett átküzdenie magát ahhoz, hogy 25 évesen végre érettségit szerezhessen, és eljusson az egyetemi felvételi kapujába egy kitűnő bizonyítvánnyal.

Állami gondozottként könnyű célpontja volt az iskolai bántalmazásnak

Dávid a nyíregyházi kórházban született, nagyon korán állami gondozásba került, a csecsemőotthonból egy gyermekotthonba vezetett az útja, ahonnan hat éves korában a testvéreivel együtt nevelőszülők fogadták be. A nevelőszülők nem azonosak az örökbefogadó szülőkkel, Dávidot sosem fogadták örökbe.

„Nincsenek jó emlékeim az általános iskoláról, az osztálytársaim sokat bántalmaztak. Romaként, állami gondozottként kirekesztett voltam, abban a környezetben megszívtam rendesen.”

A fiú 17 éves korában került vissza a nevelőotthonba, amikor elkerült a nevelőszüleitől, és a testvéreitől. Dávid befejezte a nyolc általánost, a kilencedik osztályt még elvégezte, azután viszont abbahagyta a tanulmányait. Egy évig maradt a nevelőotthonban, ugyanis a 18. életév vízválasztó egy állami gondozott életében, akkor döntenie kell, hogy tanul, vagy kilép a nagybetűs életbe. A fiatalokat legalább még egy évig megilleti az úgynevezett utógondozás, ahol a szállása és az egyszeri étkezése biztosított volt. Utógondozottként 5100 forintot kapott havonta. „Ez szűkös összeg, főleg, ha fogalmad sincs arról, hogyan kell beosztani a pénzt” – jegyzi meg a fiú.

Otthagyta a munkahelyét, majd utcára került

Az ország legkeletibb megyéjében komoly gondot jelent a munkanélküliség. A megyeszékhely több álláslehetőséget kínál, mint a környező települések, van többek között legó- és gumigyár. A megyéből sokan az elvándorlás mellett döntenek, a dolgozni vágyók Budapestet, vagy a külföldi országokat célozzák. Dávid egy másik utógondozott segítségével talált egy olyan munkalehetőséget Sopronban, ahol szállást is kapott. Azonban ott nem tudott hosszútávon helytállni.

Onnan került vissza húszévesen először Nyíregyházára, egy évet töltött itt, próbáltak neki segíteni, „de magammal sem tudtam mit kezdeni, elmenekültem inkább Budapestre”. A fővárosban alkalmi munkákból, például takarításból tartotta fenn magát, és munkásszálón lakott. Egy téli hónapot az utcán töltött, „a fű, a speed akkoriban megoldotta egy kis időre, hogy ne fázzak”.

Ezután a kitérő után ment vissza másodszor Nyíregyházára. „21 évesen kerültem be törött lábbal, 8 általánossal, ruháim sem voltak, így kezdtem négy éve az Oltalomnál.”

A nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálatot a Magyarországi Evangélikus Egyház tartja fenn, az önkormányzattal megkötött, ellátási szerződés értelmében az intézmény szociális munkát végez a százezres településen. A szeretetszolgálat éjjeli menedékhelyet, nappali melegedőt, népkonyhát, átmeneti szállót, hajléktalanok otthonát, családok átmeneti otthonát, családi bölcsődét, nevelőszülői hálózatot, tanodát működtet, fejlesztő foglalkoztatás és közfoglalkoztatás keretében munkahelyet teremt, továbbá a szenvedélybetegek ellátásával is foglalkozik.

Egy szociális munkás adta vissza a hitét önmagában

„Az elején nem azzal foglalkoztam, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel, sok trauma ért, a tanulás egyáltalán nem érdekelt. Kutyának nem kívánnám, hogy az akkori énemmel bármit kezdjen. Nem voltam könnyű eset, lázadó voltam, utáltam mindent, a világot, mindent, ami engem ért. Nem tudtam mit kezdeni magammal, se a körülöttem élőkkel.”

A hajléktalanszállón a szenvedélybetegek számára működő részlegen ismerkedett meg egy szociális munkással, Krisztivel. Ő az a fáradhatatlan szociális munkás, aki a beszélgetésre is elkísérte, de ennél a pontnál Dávid egy pillanatra elérzékenyül, és megkéri Krisztát, hogy hagyjon minket magunkra, mert róla fog beszélni. „Ő átlátott rajtam, és észrevette, hogy belül egy törékeny ember vagyok, akit sokan bántottak, aki arra szorul, hogy valaki megfogja a kezét” – kezdi Dávid a közös emlékek felelevenítését.

„Egy intézetben nem tanulsz meg kötődni, nem tudod, hogy kiben bízhatsz, kiben nem, mik azok a jelek, amikből észreveszed, hogy kihasználnak. Feketén-fehéren látod a világot, ha valaki rossz volt veled, akkor mindenki azzá válik a szemedben, akkor azt még nem tudtam, hogy ezt nem lehet így általánosítani. Kriszti minden jót megtestesített, amiben korábban nem hittem, elkezdtem hinni önmagamban, elhittem, hogy valamire képes vagyok. Magabiztos lettem, megszerettem önmagam.”

Hihetetlen őszinteséggel meséli, hogy többször átverte Krisztit, „ezzel éled túl az állami gondozásban, persze ma már nem vagyok erre büszke”

„Ő volt az első, akiben meg tudtam bízni. Kezdetben persze nagyon sokszor hazudtam neki is, néha már én is elhittem a saját hazugságaimat, ígértem neki fűt-fát. Ilyen egy intézetis. Olyan dolgokat mondtam, ami nem igaz, ezzel azt is teszteltem, hogy visszahallom-e. Nagyon nehezen nyílunk meg, és bízunk meg emberekben. Más már rég azt mondta volna, hogy hagy engem a francba, ő akkor is kiállt mellettem, számíthattam rá, elkezdtem bízni benne, és nyitni felé. Lépésről lépésre elkezdtük helyrerakni a múltamat, az engem ért traumákat. Szép lassan felépítettük, hogy mit szeretnék, elkezdtünk tervezni, így jött az OKJ-s pincér tanfolyam.”

Az eleje kőkemény munka volt mindkettőjüknek, Dávid nem értette, hogy Kriszti miért akarja visszaküldeni az iskolába, egy olyan helyre, ahol korábban csak bántalmazás érte. Nagyon nehéz lépés volt visszamenni az iskolába. Az egyéves OKJ-s tanfolyam azonban nagyon jó tapasztalat volt, „a pincérszakma volt az első sikerem, azt éreztem, hogy érek valamit.”

Kriszti ezek után azt szerette volna, ha Dávid leérettségizik, akkor a fiú egy hónapig direkt elkerülte, de Krisztinek végül sikerült rábeszélnie arra, hogy vágjon bele a levelezőbe, ami jelenleg online folyik. A Van Esély Alapítványon keresztül jutott laptophoz, továbbá az alapítvány ösztöndíj formájában finanszírozza Dávid történelem magánóráinak költségét, havi 23 ezer forint összegben, hat hónapon át, – mi tőlük hallottunk először a nyíregyházi fiúról.

A cikk itt folytatódik.

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!