A művészi, közélet, személyes és hivatalos emlékek sorából hadd idézzek föl egyet. A Budapest Deák téri evangélikus templom Lutheránia kórusához szoros kapcsolatok fűzték. Amikor német egyházi meghívásra a kórus 1979-től többször is az akkori Nyugat-Németországban koncertkörúton járt, velünk jött és vezényelte műveit. Kúlönösen is emlékezetes az Ágostai Hitvallás 450. évfordulójára komponált kantátája latin és német nyelvű előadása. Az örökölt bibliai-lutheránus hit korszerű megvallása kérdésekre indította Augsburg és Frankfurt közönségét: „Éppen az „istentelen kommunizmusból” jöttek tanítanak minket a hitre?”
A vendéglátó egyházat meglepte, hogy az általában nem egyházbarát Frankfurter Allgemeine Zeitung hosszú idő után először dícsérte meg a német egyházat, amikor a hangversenyről beszámolt: „Nagyon jól tette az evangélikus egyház, hogy Budapesten felfedezte ezt a rendkívüli zenei élményt nyujtó kórust és zeneszerzőjét !” Az énekkar emelt fővel és itt-ott könnyes szemmel vonult be az épületre kitűzött magyar zászló alatt a frankfurti városháza nagytermébe, ahol a német császárok képe díszíti a falat, közóttük Zsigmond német császár és magyar király.
Többszörös hitvallást jelentett a Confessio Augustana kantáta a Mester más műveihez hasonlóan, mert a teológiai mondanivalóhoz kapcsolódott a gazdag magyar zenei hagyomány bemutatása is, hiszen Európa nem csupán történelmi, geopolitikai és gazdasági érdekközösség, hanem spirituális-kulturális értékközösség is. Ennek az értékközösségnek hazai fejlesztésén és külföldi felmutatásában telt Szokolay Sándor élete.
Akit az Isten meg akar áldani, azt emberrel, családdal, baráttal áldja meg. Ilyen áldás volt ő sokak számára, nemzetünk számára. Adjunk hálát érte Istennek!
Egy teológusunk szerint különbséget kell tenni tradíció és tradicionalizmus között. A tradíció a korábbi halott nemzedékek ma is élő hite közöttünk, a tradícionalizmus pedig a ma élő nemzedékek halott hite.
Sándor! Kerested, felismerted, sokszorosan megvallottad nemzeti, kulturális és keresztény tradícióinkat, léleképítő és közösséget teremtő módon. Köszönjük és emlékedet őrizzük!


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+