– 2003 óta dolgozik e falak között, amelyek 2011 óta a Sztehlo-intézményt jelentik. Miként változott az iskola ebben az időben?

– A folytonossághoz hozzátartozik, hogy nemcsak hogy itt dolgozom, de ebben az épületben is tanultam, itt érettségiztem, így 1988 óta kötődöm az intézményhez. Először furcsa, egyben inspiráló volt, hogy egykori tanáraimmal kollégák lettünk. Sokat adott, hogy saját alma materemben dolgozhatok, azt érezhettem, hogy hazajöttem. Az intézmény egyházi fenntartásba kerülése nem volt egyszerű, de a kezdeti átállási nehézségeket mára sikeresen leküzdöttük. Evangélikusként külön áldás számomra, hogy érzem, egyházi iskolánkban szükség volt és van is rám. Itt megtaláltam a helyemet.

– Mit jelent önnek a tanítás?

– Sok olyan tanárom volt, aki motivált. Az ő hatásukra már gimnazistaként eldöntöttem, hogy pedagógus leszek. A magam által megtapasztalt mintát próbálom átadni a diákoknak, arra törekszem, hogy inspiráljam, biztassam és segítsem őket. Jelenleg igazgatóhelyettesként kevesebb időt tölthetek velük, mint amennyit szeretnék. Nagyon hiányzik az együttlét a diákokkal, hiszen pedagógusként fő hivatásomnak a tanítás szolgálatát látom. Mostanában kevesen jelentkeznek földrajz szakra. Nagyon nagy boldogság, amikor a végzős diákok közül többen elmondják, hogy miattam lettek földrajztanárok.

– Különleges élmény lehet az is, hogy munkatársai közül többen korábban a tanítványai voltak.

– Hozzám hasonlóan több fiatal kolléga az intézmény falain belül tanult, sőt olyan is van, aki már az egyházi átvétel után végzett. Nagy örömmel és szeretettel jönnek vissza hozzánk régi tanítványaink. Jó érzés megélni, hogy segíthetjük őket, és megtapasztalhatjuk munkásságunk „gyümölcseit”.

– A gyermekek gondolkodása folyamatosan változik. Nehéz lehet fenntartani az érdeklődésüket.

– A mai diákok már a digitális generáció tagjai, születésüktől ott vannak körülöttük a digitális eszközök. Ez a korábbi generációkhoz képest nagy különbség. Többek között ezért is hangsúlyozom, hogy pedagógusként az élethosszig tartó tanulás tényleg szó szerint értendő, és egyáltalán nem közhely. A digitális világgal nekünk is fel kell vennünk a lépést, és a szakterületünkön folyamatosan tovább kell képezni magunkat. Utóbbi az angol nyelv esetén egyszerű, mert rengeteg olyan új módszer és eszköz van, amivel színesíteni lehet az oktatást, de a földrajztanításban is egyre több módszertani megoldást tudunk alkalmazni. Így a változás egyszerre jelent kihívást és inspirációt.

– Az intézmény Sztehlo Gábor evangélikus lelkész nevét viseli. Miként jelenik meg a sztehlói örökség a hétköznapokban?

– Sztehlo Gábor példát mutatott a nyitottságra. Ez óvodánktól az általános iskolán át a gimnáziumig, sőt egyházunkra is jellemző. Ezenkívül az elfogadást emelném még ki. Ahogy Sztehlo Gábor minden gyermeket elfogadott, mi is ugyanezt igyekszünk képviselni. A hozzánk érkező gyermekek nagyobbik része nem gyakorló evangélikus vagy keresztény családból jön, a szülők mégis ide íratják be őket, mert elfogadó és nyitott közösségnek látnak minket, és azt gondolják, hogy itt jó helyen és biztonságban van a gyermekük. Arra törekszünk, hogy elfogadó felnőtteket neveljünk. Diákjaink között fogyatékkal élők, autisták is vannak. Nálunk nincs szeparáció. Hiszem, hogy ez a fajta érzékenyítés nagyon fontos. Sztehlo Gábort se érdekelte, hogy ki milyen családi háttérből jött hozzá, a lényeg az volt, hogy biztonságot, a lehetőségekhez képest jó hangulatot teremtsen, és segítsen a gyermekeknek. A mi tantestületünkre ez az elfogadás és nyitottság abszolút jellemző.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 37–37. számában jelent meg 2020. szeptember 27-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.