2019 szeptemberétől minden második héten együtt tanulmányoztuk a Bibliát, és a Jézussal való találkozás evangéliumi példáit megismerve éltük meg mi is a találkozó örömét. Aztán jött a kényszerű szünet és a szokásos húsvét hajnali istentisztelet is elmaradt, de a felkészülés online formában is folytatódott. Végül többek közül öten választották azt a nyár esti istentiszteletet, amelyen családias, de mégis meghitt ünnepi körülmények között készültünk fel.
Az augusztus 16-i Igehirdetésemben a békességre vezető út felismerésének fontosságáról szóltam, és azt a reményemet fejeztem ki, hogy ők öten – hárman keresztelőre, ketten pedig konfirmációra készülve - felismerték Jézusban a békességre vezető utat. A liturgiát feleségemmel, Bencéné Szabó Mártával együtt végeztük.
Először a keresztelőre került sor, Gara Anna, Karger-Tóth Anita és Tauzin Tibor testvérünk részesült a keresztségben. Majd együtt énekeltük el a Drága Szentlélek jöjj kezdetű ifjúsági éneket, Koczor György szerzeményét, és ezzel az imádságos lelkülettel készültünk a konfirmációra, amikor a megkereszteltek mellé még Sáry Lilla és Schneller Krisztián lépett az oltár elé. A konfirmációjuk szép része volt, hogy mindannyian egy maguk által választott igéhez fűzött egyszerű gondolattal tettek bizonyságot, majd személyes áldásban részesültek. A gyülekezet felügyelőjének, Heinczinger Orsolyának a köszöntése után pedig liturgikus szavakkal is az úrvacsorához bocsátottuk őket. Az öt felnőtt egy-egy presbiter kíséretében térdelt először az oltárhoz.
Öröm volt átélni az alapos felkészülésüket és a személyes vallomásaikból is kiviláglott, hogy milyen komolyan veszik Isten igéjét.
Legyen életükön áldás és legyen életük döntése egyfajta példa azoknak, akik még vágyódnak a Krisztussal való közösség megerősítésére!
A szeptemberben újrainduló Fügefa alkalmaira várjuk azokat, akik felnőttként keresztségre és konfirmációra készülnek és azokat is, akik egy interaktív bibliatanulmányozás révén vágynak mélyebb bibliaismeretre és elkötelezettebb hitre.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+