– Mit jelent az ön számára a tanári hivatás?

– A tanítás élmény és életforma. Úgy érzem, hogy gyermekekkel lenni, napról napra megújulni frissességet ad, és folyamatos odafigyelésre, kreativitásra ösztönöz. A tanításban azt szeretem a legjobban, hogy nincsenek kiszámítható helyzetek. Bár igyekszem pontosan tervezni, mégis, szinte mindennap ér valami meglepetés. Ez lehet egy-egy probléma, amit meg kell oldani; meglepetésként élhetek meg nagyszerű pillanatokat is a tanórán vagy a kollégák között a tanári szobában, olyanokat, amelyekre aztán évtizedekig visszaemlékezünk. Tanári hivatásomban a kulcsszavak az együttműködés, a nyitottság és az elfogadás. A magyar nyelv és főleg az irodalom a legjobb terep arra, hogy a diákokkal közösen gondolkodjunk. Minden irodalmi műben – legyen az bármilyen régi szöveg – a kortárs üzenetet keressük, közösen „bányásszuk ki”, hogy egy-egy alkotás mire tanít bennünket. Nagyon szeretek csoportmunkában is tanítani. Vannak olyan gyermekek, akik nagy plénum előtt nem szívesen szólalnak meg, számukra a kiscsoportos munka sokkal ideálisabb. Olyannyira, hogy egyegy csoportmunka bemutatásakor rendszeresen jegyzetelek, mert a felfedező tanulás által a diákok olyan kérdésekre jönnek rá maguktól, amelyek nem voltak leírva, és valóban értékes megállapítások.

– Mennyiben állja meg a helyét ma az a régi megállapítás, hogy egész életében tanul az, aki tanít?

– Minden változik körülöttünk, és nekünk állandóan alkalmazkodnunk kell ezekhez a változásokhoz. Úgy fejeztem be az egyetemi képzésemet, hogy egyetlenegy informatikaórám sem volt. Ma én tanítom, miként lehet biztonságosan használni az internetet. Tanárként nemcsak a digitális eszközök használatát tanuljuk, hanem azt is, hogy a mai gyermekek szokásai, hobbijai, érdeklődési köre különbözik a tíz évvel idősebbekétől. Ahhoz, hogy felkeltsük a diákok figyelmét, nekünk, tanároknak is alkalmazkodnunk kell. Ezt a részét is nagyon szeretem a munkámnak. Egy tanár nemcsak a szakmájához kapcsolódó új ismeretekkel kell, hogy bővítse a tudását – például magyartanárként a kortárs irodalom új műveinek ismeretével –, hanem a gyermekekről és gyermekektől is tanulunk.

– A magyar bizonyosan olyan tantárgy, amely érzékenyíthet, segíthet megnyitni a világot a gimnazista korosztály számára.

– Az irodalom valóban alkalmas arra, hogy számos érzékeny, lélekformáló kérdéssel foglalkozzunk. Iskolánk azonban más formákban is törekszik a lelki nevelésre, így a hittanórák, áhítatok és a csendesnapok is sokat segítenek a gyermekek formálódásában. Ezek nem egy esetben kimondottan az érzékenyítést szolgálják.

– A mai fiatalokról egyrészt mondják, hogy kevesebbet olvasnak, másrészt azt hallhatjuk, hogy esetükben nem az olvasás mennyisége, hanem a formája változott meg. Mit tehet a magyartanár, hogy a könyvolvasás se álljon távol tőlük?

– A mostani diákoknak egy telefonos üzenet vagy internetes hír elolvasása is ugyanolyan olvasásnak számít, mint egy könyv elolvasása. Ezt tanárként fel kell ismernem, és foglalkoznom kell vele. Úgy próbálok irodalmat tanítani, hogy egyrészt a régi szövegekhez kortárs megfelelőket is mutatok, másrészt arra keresem a választ a diákokkal, hogy egy-egy műnek a saját életünkre nézve milyen üzenete van. Ezért egy több száz éves mű olvasásakor kulcsszavakat keresünk a diákokkal, olyanokat, amelyek kapcsolatban vannak az ő életükkel. Ezzel a módszerrel a cselekvés és a mások melletti kiállás kérdései mentén Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmében is megtaláljuk a kapcsolódási pontokat, így izgalmasan tudunk elmerülni a műben. Ugyanígy például Ibsen Nórája esetében a felelősségvállalásnak vagy a nők helyzetének a kérdésein is gondolkodunk.

– Miben határozná meg a tanár-diák együttműködés alapját?

– Egy új osztályban mindig lefektetjük a szabályokat. Nálam a középpontban egymás tisztelete áll. Ez nemcsak a tanár-diák viszonyra értendő, hanem a gyermekek egymás közötti kapcsolatára is.

– Római katolikusként tanít evangélikus iskolában. Mik a tapasztalatai?

– Iskolánk nyitott, római katolikusokat, reformátusokat és felekezet nélkülieket is oktatunk-nevelünk. Amikor ismeretlenként beléptem a Sztehlóba, akkor a tantestület egyből befogadott. Ez meghatározó és megható pillanat volt számomra. Jó volt megtapasztalni azt a nyitottságot, amit ez az evangélikus intézmény és az egyház képvisel. Római katolikusként megtaláltam itt a helyemet.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 27–28. számában jelent meg 2020. július 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.