Minél régebbi egy gyülekezet, a történetében annál inkább nyomon követhető a magyar történelem eseményeinek befolyása. Lutheránus őseink számára sem volt mindig természetes, hogy az Isten dicsőségére épített lelki hajlékban tartsák istentiszteleteiket. Bármi volt is ennek az oka – pénztelenség, vallásüldözés vagy háborúk –, generációról generációra élt bennük az ösztön: ha nincs, építeni kell; ha elpusztult, újra kell alkotni; ha „kinőttük”, akkor nagyobbat kell létrehozni.

Rőzséből kővé

A békéscsabai Nagytemplom a hetvenhat méteres tornyával, ötvenkét méteres hosszával, háromezer-ötszáz ülőhelyével a történelmi és a mai Magyarország, sőt Közép- és Kelet-Európa legnagyobb evangélikus temploma. A monumentális, gyönyörűen felújított épületet látva ma már nehéz elképzelni, hogy a Felvidékről 1718-ban Csabára érkező szlovák nyelvű evangélikusok eleinte rőzséből font, sárral tapasztott, úgynevezett paticsfalú templomban tartották istentiszteleteiket. Letelepedésük után szinte az első teendőik egyike volt az épület elkészítése, hogy ne a szabad ég alatt kelljen az igét hallgatniuk. Kőtemplomuk – amely a törökdúlás utáni első evangélikus kőtemplom volt a Tiszántúlon – csak 1745-ben lett. Sok küzdelem árán bár, de egy év alatt építették fel.

A szentesiek jóval több próbatételt kiállva szentelhették fel az imaházukat. A telekvásárlás és az anyagiak összegyűjtése után 1815. június 18-án tették le az épület alapkövét. Az építkezés harmadnapján egy óriási felhőszakadás úgy átáztatta az addigra már viszonylag magas vályogfalakat, hogy le kellett bontani őket. A következő évben még nagyobb akadály hárult az építkezés elé: árvíz öntötte el a területet. Így csak 1817-ben került tető alá az épület. De korai volt a szentesi hívek öröme: a következő esztendőben egy orkánerejű szél lesodorta a tető nagy részét – még a szarufákat is kiemelte a helyükről. A gyülekezet tagjainak tetemes költségükbe került a helyreállítás. Az alapkőletétel után öt évvel, 1820-ban tarthattak az imaházban istentiszteletet.

Engedélyért folyamodva

Számos gyülekezetünk történetében jellemző momentum, hogy nem nyugodtak bele a kor rendelkezéseibe, hanem az egyházközség kijelölt tagjai makacs módon addig kilincseltek a különböző hivatalokban, míg elérték céljukat.

Az 1722-ben alapított sárszentlőrinci gyülekezet néhány évtized alatt kinőtte kis sártemplomát, és egy ezer főt befogadni képes kőtemplom építését tűzte ki maga elé. Mária Terézia uralkodásának idején, a türelmi rendelet előtt igen merésznek bizonyult a lőrinciek álma, ám ők nem adták alább. Egészen Pozsonyig és Bécsig mentek, hogy kijárják az engedélyt az utcasorból kiemelkedő, tornyos, nagy méretű lutheránus kőtemplom építésére.

Az ország másik végéből, Nyíregyházáról is érkezett a bécsi udvarhoz lutheránus ügyben kérelem. Károlyi Ferenc gróf személyesen utazott 1755-ben az uralkodóhoz, hogy evangélikus telepesei számára megszerezze az engedélyt a naponkénti könyörgés tartására, illetve nagy ünnepeken úrvacsora vételére.

A Győr-Moson-Sopron megyében található lébényi gyülekezet múltjában is felfelbukkannak különböző folyamodványok és kérvények. II. József császár 1781-ben kiadott türelmi rendelete engedélyezte, hogy ahol legalább száz evangélikus család él, templomot és iskolát építhetnek maguknak, lelkészt és tanítót hívhatnak. A Moson vármegyei hatóság azonban adótartozásra hivatkozva meg akarta tagadni a környékbeli evangélikusok kérelmét. Ám helytartótanácsi fellebbezés után mégis megérkezett a hatósági engedély, és 1786-ban Öttevénnyel, Magyarkimlével és Halászival összefogva újraalakulhatott a lébényi gyülekezet.

Utcanév a lánglelkű költőről

A magyarországi evangélikus egyháztörténetben arra is akad példa, hogy egy település vezetőségének javaslatára neveznek el evangélikus személyről utcát. A Pest megyei Csömör képviselő-testülete az 1848-as szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából 1898. „Mártius” 15-én ünnepi díszközgyűlést tartott. A fennmaradt jegyzőkönyv alapján a község jegyzője, Bitskey Gyula az alkalmon emlékeztette képviselőtársait: „Félszázada annak, amidőn – talán épp ez órában – országunk fővárosában nemzetünk felejthetetlen nagy költője ajkáról a »Talpra Magyar, hí a haza« szózat elhangzott! Félszázada annak e napon, hogy a Magyar Nemzet hosszú tespedéséből, ’s elnyomatásából felébredt – újjá született és helyet foglalt a nagy szabad nemzetek sorában, helyet vívott ki magának a világtörténelem soha el nem múlható, letörülhetetlen lapjain.” Majd a későbbiekben így folytatta: „A nemzet e nagy ünnepén mint e hazának hű fiai kegyeletünk adóját nem róhatjuk le másként, mint hálás emlékezetünkkel. Azért, hogy a magasztos eszmék iránti hódolatunk parazsát a késő utódok kis községünkben feltalálhassák, indítványozom […]: A nemzet nagy fia, felejthetetlen lánglelkű költője, a szabadság, szabad eszmék Apostola nevéről a község úgynevezett evangelicus útczája neveztessék el Petőfi útczának.”

A csömöri evangélikus templom, iskola és lelkészlak utcája – amely utcában hosszú évtizedeken keresztül csak lutheránusok laktak – mind a mai napig az evangélikus költő, Petőfi Sándor nevét viseli.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 17–18. számában jelent meg 2020. május 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.