Eleink tisztelete a jövő becsülete

Eleink tisztelete a jövő becsülete

Share this content.

Szarvas – A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban a tanársírok gondozása hosszú múltra tekint vissza. Forrás: newjsag.hu, szöveg: dr. Bondorné Kondor Edit

Az 1990-es években az Öreg Diákok Baráti Körének és akkori tanároknak elgondolása volt, hogy az igen elhanyagolt Vajda Péter sírt rendbe hozzák, majd évről évre rendben is tartsák. Az iskola több egykori neves tanárának nyugvóhelye is itt állt. 1996-tól az akkor induló 8 évfolyamos osztály felvállalta gondozásukat. Ezeket és a további felkutatott síremlékeket néhány év elteltével a gimnázium összes osztályának bevonásával rakták rendbe, így mindnek saját felelőse lett. Ezt a szép feladatot azóta is minden osztályközösség magáénak érzi, a rájuk bízott sírhelyeket halottak napjára és pedagógus napra koszorúval, mécsessel díszítik fel.

Emléküket ápolva, megőrizve, Kosztolányi sorait magunkénak is tekinthetjük:

„Volt emberek,
Ha nincsenek is, vannak még.
Csodák,
Nem téve semmit,
nem akarva semmit,
hatnak tovább.”

 

Hivatkozások: Képek még. -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!