Dr. Petrovics Zoltán – munkajogász, az ELTE adjunktusa, Budapest (Pestszentimre)
A jognak olyannak kell lennie, ami erkölcsi, etikai töltettel bír. A jog és a jogszabály – ha azzal a humánummal rendelkezik, ami ha a természetjogból indulunk ki, akkor isteni eredetből fakad – a jót kell, hogy képviselje. Amennyiben ezt követjük, akkor jó törvényeket lehet írni, olyanokat, amik nem az ember ellen, hanem az emberért vannak.
Munkajogot oktatóként nehéz lenne egy szeminárium keretében a hit kérdéseit direkt érinteni. Erre állami intézményben nincs is lehetőség. Ha tehetem, akkor előszeretettel alkalmazok olyan utalásokat, kulturális példákat, melyek vallási tartalommal is bírnak. Elég, ha a munka vonatkozásában a szőlőmunkások példázatára gondolunk…
Keresztényként arra törekszem, hogy amit én a munkámban és életemben cselekszem, azon érezhető legyen, hogy az hittel megtámogatott emberi cselekvés.
Két gyermekemmel és feleségemmel először a pestszentlőrinci gyülekezetbe jártunk, majd elkezdtünk bedolgozni a házunkhoz közelebb eső pestszentimrei gyülekezet építésébe. Ez itt egy csoda! Itt újból befogadó közösségben vagyunk, olyan emberek között, akik nyíltan és szeretetben beszélnek egymással.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+