„Mária megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette...” (Lk 2,7)

A jászol talán kõbõl faragott teknő, talán sziklába vágott mélyedés volt. Nem arra készült, hogy csecsemőt fektessenek bele. Az otthonától távol lévő fiatalasszony számára azonban ez volt az egyetlen megoldás. Nyilván nem állandó bölcsőnek szánta, hanem átmeneti kiságynak. Ilyen lehet az úton lévő vándor egyetlen éjszakai szállása vagy egy részeg bódultan elfoglalt vacka. Ilyen az élet aljára szorultak fekvőhelye.

Isten Fiának földi életútja a jászollal kezdődött. Így jelezte, hogy az élettel együtt járó mélységet is vállalja. Jézusban Isten „legalulra” került! Akár mi okoztuk, akár mások mélyítették életünk szakadékait, Jézus ott is a közelünkben marad. Nem „aljasul le” a mélybe zuhantakhoz, de együttérző szeretettel akar segíteni azokon, akiket a bûn valamilyen formában lealjasított.

Ki az közöttünk, aki valamilyen formában ne lett volna a mélyben, bűnök miatti alantas, emberhez méltatlan helyzetben? Kit nem keserített még el a tapasztalat, hogy mennyire váratlanul kerülhet bárki legalulra?

A jászolból azonban mentő kéz nyúl utánunk. Annak keze, aki önként szállt a mélybe, hogy az alulra kerülteken is segítsen.

A Visszhang című kötet megvásárolható a Luther Kiadónál.

A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. www.nka.hu