A csomagban a résztvevők megkapják a szükséges információs összeállítást, így az istentiszteletek, valamint bibliatanulmányok anyagait, a programfüzetet és információkat az EVT munkájáról. Több mint 3000 csomagot kellett az önkénteseknek összeállítaniuk. A korábbi konferenciát 2006-ban a brazíliai Porto Alegrében tartották és azóta számos esemény történt az egyházakat tömörítő szervezet életében.
Az „Élet Istene, vezess minket igazságra és békére” című konferencia 2013. október 30-án kezdődik majd egy nyitó istentisztelettel, amelyen több mint ötezer ember fog részt venni, közöttük mintegy 2500 koreai. Az istentiszteletet az interneten is nyomon lehet követni majd ezen a live stream-en, amelyet a Christian Broadcast System nevű koreai keresztény tévétársaság sugároz majd.
Ezen a linken az EVT nagygyűlés számos alkalmát nyomon lehet majd követni. Az EVT hivatalos honlapján a oikoumene.org oldalon már most meg lehet nézni a programot, a legfrissebb információkat pedig a Twitteren is folyamatosan tudtunkra adják: @oikoumene, @OlavTveit és @wcc2013 felhasználók alatt.
Az EVT Facebook eseményt is készített, amelyen szintén fontos információkat, cikkeket és linkeket lehet majd találni.
Official website of the WCC 10th Assembly


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+