Az emberi élet legnagyobb fájdalmát és legnehezebb helyzeteit az élet törékenysége, szeretteink halála szokta előidézni. Általában is nehéz szembenéznünk az elmúlással, azzal a ténnyel, hogy minden élet véges, de amikor közvetlen közel, a családunkban sújt le, és ragad el valakit a könyörtelen halál, az szó szerint megrendíti, és szinte megoldhatatlan problémák elé állítja az érintetteket.

A gyász feldolgozása nehéz feladat. Hittel nyilván sokkal könnyebb, mint hit nélkül, de legyünk őszinték, hívő emberként is embert próbáló. Azért nehéz, mert nemcsak arról van szó, hogy hiszünk-e Istenben és Jézus Krisztusnak a halál felett aratott győzelmében, és hogy mit gondolunk az előrementekkel kapcsolatban, hanem arról is, hogy egy élő és működő kapcsolat szakad meg, omlik össze.

Képzeljük el, hogy egy biciklinek az egyik kereke kiesik, és a kerékpár használhatatlanná válik. Attól kezdve már nem működőképes. A gyászban az érzelmi trauma feldolgozása mellett arra is megoldást kell találni, hogy mihez kezdjen a gyászoló az új élethelyzettel az elveszített társának vagy hozzátartozójának hiányában.

A hagyományos szereposztás szerint a legtöbb háztartásban még ma is a nők birodalma a konyha. A férfiak többsége egész életében csupán a teafőzésig jut el, esetleg még egy rántottát képes önállóan elkészíteni, viszont fogalma sincs a sütés-főzés fortélyairól, mindennapi gyakorlatáról. Emiatt a megözvegyült férfiak a megözvegyült nőknél sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülnek, mert hirtelen az derül ki, hogy nem képesek a legalapvetőbb háztartási feladatok elvégzésére sem.

Bocsánat, hogy így fogalmazok, de mintha Isten is tudná ezt, és a férfiak védelmében ajándékozná meg a nőket hosszabb élettel. A férfiak többsége ugyanis képtelen életének a társa nélkül önállón létezni. A statisztikák szerint a nők átlagosan hét-nyolc évvel hosszabb ideig élnek, és mivel a házasságokban a férfiak többnyire egy kicsit idősebbek a feleségüknél, az özvegyen maradt nők aránya sokkal magasabb, mint az egyedül maradt férfiaké.

Na de mi történik az özvegy férfiakkal, és hogyan tud nekik segíteni nehézre fordult élethelyzetükben a körülöttük élő közösség, illetve a gyülekezet? Savonlinnában erre láttunk remek példát. Ez a szolgálat egy özvegyen maradt szakács köré épült, akinek ugyan nem az volt a gondja, ami a legtöbb egyedül maradt idős férfi sorstársának, hogy nem tudott volna főzni, ilyenformán gondoskodni magáról, hanem egyrészt a magány gyötörte, másrészt szüksége volt arra is, hogy valami értelmes időtöltést találjon magának.

A gyülekezetben azt tanácsolták neki, hogy ossza meg a tudását olyan egyedül maradt férfiakkal, akiknek erre életbevágóan szükségük van. Így alakult meg ez a speciális férfikör, amely a gyülekezeti ház konyhájában gyűlik össze hetenként. Az özvegység önmagában nem nagy kohéziós erő, mert a legtöbb férfi még beszélni sem tud a megélt fájdalmáról, és annyira nem tud mit kezdeni a nyakába szakadt magánnyal, hogy ösztönösen vissza is húzódik, magába zárkózik.

Már az is nagy eredmény, hogy ezeket az idős urakat ki lehetett mozdítani a bánatos magányból, és nemcsak szembe tudtak nézni a helyzetükkel, de el is fogadták a felajánlott segítséget. Nyilván mindenkinek megmaradt a maga nehéz személyes története, fájdalma, de már nem voltak teljesen egyedül. Barátságok is szövődtek köztük, és a jó hangulatú együttléteiken a közös munka közben lassan tréfálkozni, nevetni is tudtak. Nemcsak a vízforralást, a hagyma és a krumpli feldarabolását tanulták meg, nemcsak főzési technikákkal és receptekkel ismerkedtek meg, de eljutottak oda, hogy komplett, többfogásos menüket tudtak közösen elkészíteni, amelyekkel más közösségek tagjait tudták megvendégelni – köztük a múlt évben a mi kerületi küldöttségünket is. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 47–48. számában jelent meg 2019. december elsején.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.