Interfilm szeminárium és tisztújító közgyűlés zajlott Erlangenben

Interfilm szeminárium és tisztújító közgyűlés zajlott Erlangenben

Share this content.

Szöveg: Evangélikus.hu, inter-film.org
Erlangen – Idén ősszel a nemzetközi ökumenikus filmszervezet, az Interfilm Erlangenben tartotta tisztújító közgyűlését október 19-én, ezt megelőzően pedig filmszemináriumát Vallási témák a kortárs mozifilmekben („Religious Elements in Contemporary Cinema") címmel.

A háromnapos szemináriumot (október 16-18.) a Friedrich-Alexander Universität Erlangen Keresztyén Publicisztika tanszéke szervezte közösen az Interfilmmel. Az érdeklődők öt filmet tekinthettek meg, aminek kapcsán - egy-egy vitaindító értekezés után - a résztvevők maguk alakíthatták a témát: The Brand New Testament (belga-francia-luxemburgi, 2015); Lazzaro felice (olasz-francia-német-svájci, 2018); Los versos del olvido (francia-német-holland-chilei, 2018); Testről és lélekről (magyar, 2017); Ovsjanki (orosz, 2011).

A filmek mellett három hosszabb előadás is elhangzott. Hans Jürgen Luibl (Erlangen) előadásában a látás és ehhez kapcsolódóan a transzcendens érzékelésének problémáját vizsgálta, Platon, Kant és a kortárs filozófia szemszögéből a filmnézéshez köthetően (Das Andere Sehen. Film und Transzendenz).

Sterfanie Knauss (Villanova, US) egy átfogó előadást tartott a vallási témák ábrázolásáról a filmekben általában, ugyanakkor konkrét példákat hozva a szemináriumon levetített filmekből (Religious Phenomena in Film).

A harmadik előadó Kay Kirchmann volt, szintén Erlangenből. Noha előadása címe a kortárs filmek vizsgálatát ígérte („Religious Signatures in Contemporary Cinema"), de alapvetően két film, Andrej Tarkovszkij Andrej Rubljov (1966), illetve Terrence Malick Univers Tree of Life (2011) című alkotásai kapcsán beszélt választott témájáról.

A tisztújító közgyűlésen nem csupán a vezetőség tagságában volt jelentős változás, hanem az Interfilm elnöksége is teljesen lecserélődött. Nekünk, magyar protestánsoknak ez azért fontos esemény, mivel a Magyarországi Református Egyház 2017, a Magyarországi Evangélikus Egyház pedig ettől az évtől kezdve tagja a rangos nemzetközi szervezetnek, melynek vezetőségébe a közgyűlés beválasztotta Kokai-Nagy Viktort (DRHE), akinek megbízatása három évre szól.

Az Interfilm célkitűzése, hogy a filmfesztiválokon olyan alkotásokat díjazzon, amelyek az evangélium üzenetét közvetítik a nézők számára. Ezért számos filmfesztiválon megjelennek képviselői önállóan, vagy a katolikus társszervezet, a Siginis tagjaival együtt. A képviselet ökumenikus zsűriket is delelgál 2011 óta Miskolcon, a Cinefest filmfesztiválon is, ahol idén egy iráni rendező, Ali Jaberansari filmjét ítéltek a legjobbnak: Teheran shahr-e eshgh (Teheran: „The City of Love").

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!