A MEÖT évente számos rendezvényt, országos és regionális tanácskozást szervez; a Tanács készíti elő például a januári hagyományos ökumenikus imahetet, de a márciusi női világimanapot és az októberi országos protestáns napokat is.
A missziói napot minden évben másutt tartják, most Pápa adott (először) otthont annek a találkozónak. Ahogy Steinbach József püspök mondta, szívesen invitálták a tagokat a Dunántúli Református Egyházkerület jó értelemben vett kirakatépületébe, az Ótemplomba, a múzeumba.
A tagegyházak missziói bizottságának lelkészei vasárnap délelőtt Pápán szolgáltak különböző gyülekezetekben, illetve más-más felekezetek templomában az ökumené szellemében. Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, evangélikus lelkész egy katolikus kápolnában és a református gyülekezetben is hirdetett igét. Mint mondta, Pápán híresen jó a felekezetek közti együttműködés – ezt bizonyította a missziói nap is.
„Fontosnak éreztük, hogy ezt mi is megtapasztalhassuk, és így abban erősítsük meg az itt szolgáló lelkészeket, hogy Jézus Krisztust együtt hirdetni az nagy dolog. Mert bár különböző felekezetekhez tartozunk, de Jézus Krisztus mindannyiunkat összeköt, katolikusokat, ortodoxokat, anglikánokat, protestánsokat egyaránt” – mondta a főtitkár.
Az Ótemplomban tartott közös istentiszteleten szolgáltak a missziói bizottság lelkészei, igét hirdetett Steinbach József püspök, a MEÖT elnöke. Mint mondta, a misszió egyetemes, felekezetektől független keresztény ügy. A találkozó jó alkalom volt a tapasztalatcserére, szó esett arról is, hogy miként lehet megszólítani a ma emberét, ami az egyik legaktuálisabb kérdés most.
Steinbach József hangsúlyozta, hogy meg kell találni azokat a módszereket, melyekkel az egyház vonzó lehet az emberek számára, ugyanakkor nem szabad, hogy a mai igények olcsó kiszolgálói legyenek Jézus Krisztus követőinek közösségei. Úgy nyitni, hogy mindeközben ne adja fel önmagát és hagyományait az egyház: ez a XXI. század kihívása. „Én azt látom, hogy az a módszer, amit a nyugati egyházak követnek, hogy ismerjük meg a helyzetet és alkalmazkodjunk, az csak egy bizonyos határig működik. Mi azt tapasztaljuk, hogy ez visszaüt és üressé teszi a ránk bízott üzenetet. Ehelyett a jó értelemben vett konzervativizmus viszont gyümölcsöző. Nyilván ismernünk kell a mai életet, közéletet, problémákat, de a többezer éves evangélium üzenetét kell hirdetnünk. Szent és nyitott konzervativizmus, ez az, ami működik.” – figyelmeztetett a református püspök.
Az istentisztelet után szeretetvendégségre invitálták a résztvevőket.