Sztehlo Gábor (1909-1974) evangélikus lelkész 1944-ben, a magyarországi zsidók gettósításának megkezdésekor püspökétől azt a megbízást kapta, hogy a református egyházzal közösen működtetett Jó Pásztor Egyesületen keresztül igyekezzen menedéket teremteni a keresztény vallású, zsidó származású gyerekek részére.

Sztehlo néhány hét alatt 32 gyerekotthont hozott létre elhagyott vagy tulajdonosaik által felajánlott villákban és lakásokban, anyagi támogatást pedig a Nemzetközi és a Svájci Vöröskereszttől szerzett. A gyerekekre az evangélikus egyház által küldött diakonisszák (segítő szolgálatra fogadalmat tett nők) és bujkáló zsidó felnőttek vigyáztak, akik nem csak ellátást, hanem tanítást és hasznos elfoglaltságot is biztosítottak számukra. Az otthonokban mintegy 2000 zsidó származású embert – köztük 1600 gyermeket – mentett meg az életét kockáztatva, a gyerekeket erdélyi árváknak hazudva a hatóságok és katonák előtt.

„Nálunk egyedül az volt a kérdés: rászorul-e a segítségre valaki, vagy sem? Üldözött? Elhagyott? Ha igen – befogadtuk.” (Sztehlo Gábor)

Sztehlo nem nézte pártfogoltjai származását, vallását, szülei társadalmi státuszát vagy politikai múltját, csupán rászorultságukat. 1944-ben sem csak zsidó vagy csak protestáns gyerekekről gondoskodott, a háború után pedig az árván maradtak mellé jöttek a kommunisták üldözöttjeinek, arisztokraták, nyilasok és dzsentrik utódai. Ekkor a Weiss Manfréd családja által felajánlott területen létrehozta Sztehlo a Pax Gyermekotthont, amit az ott élő 800 gyerek Gaudiopolisnak (Örömváros) hívott: egy demokratikus gyerekköztársaság volt saját törvényekkel, alkotmánnyal, parlamenttel.

A teljes cikk itt olvasható el.