– A lepramisszió szó több kérdést felvet. Először is: hogyan függ össze egy betegség a misszióval?

– A Nemzetközi Lepramissziót az ír Wellesley Cosby Bailey és felesége, Alice Graham alapította meg. Többször jártak Indiában a 19. században, és először a mesés Kelet gyönyörűségét látták meg, de hamar világossá vált számukra, hogy van ennek a területnek egy árnyoldala is. Felfedezték az utak szélén tengődő leprás koldusokat, meglátták azt a hatalmas nyomort is, amelyben emberek kénytelenek élni. Írországba hazatérve elhatározták, hogy a barátaikkal közösen alapítanak egy szervezetet, és arra teszik fel az életüket, hogy a leprásokat segítsék. Mivel keresztények voltak, ezért azt is hirdették, hogy a rehabilitációt és a segítségnyújtást Jézus Krisztus nevében, az ő útmutatása alapján is végzik, és beszéltek – az Ige alapján – a gyógyulásra szorulóknak arról, hogy ő is gyógyított leprásokat. Azt is fontos tudni, hogy a lepra ma már gyógyítható, így nem ezen van a fő hangsúly, sokkal inkább azon, hogy a betegség és az attól való félelem miatt a társadalomból kirekesztett, lenézett embereknek visszaadják az emberi méltóságukat. Egyes vidékeken még a betegek leszármazottjait sem fogadják vissza a közösségbe, holott ők már egészségesnek születnek, mivel a lepra nem öröklődik. A Nemzetközi Lepramisszió élhető körülmények kialakítását teszi lehetővé, falvakat épít, ivóvizet vezet be, és segít az integrációban, iskolába juttatja a beteg szülők gyermekeit, és még sok más projektet visz.

– Hogyan került kapcsolatba ön ezzel a szolgálattal?

– Több mint negyvenöt évvel ezelőtt Dobos Károly nyugalmazott református lelkész kapcsolódott be ebbe a szolgálatba. Az elején nagyon szerényen indult a segítségnyújtás, a testvérek fáslikat kötöttek, kisbabáknak ingeket, rékliket, és ezeket juttatták el postai úton Indiába. Később tagszervezete lettünk a Nemzetközi Lepramissziónak, és azóta is az egyetlenek vagyunk Kelet-Európában, akik ezzel foglalkoznak. Korábbi munkahelyem a gödöllői Református Szeretetotthonban volt, és ennek a gondozottjai szintén csatlakoztak annak idején a fáslikat készítők csapatához, így kerültem első ízben kapcsolatba a lepramisszióval. Akkor még nem tudtam, hogy évekkel később aktívabban is bekapcsolódom ebbe a szolgálatba. A kelenföldi gyülekezetbe kerülésünk után kaptam a felkérést a kurátori tisztségre. A protestáns egyházak vezetősége, püspökei delegálják a tisztségre a jelölteket. Evangélikus részről a világi kurátor Kósa Zsuzsa. Mi döntéshozó szervezet vagyunk, amelynek tagjai az aktuális projektek alakulását beszélik meg, határozatokat hoznak, ezzel is segítve Riskóné Fazekas Márta munkáját, aki a magyar szervezet igazgatója.

– Mit kell tudni a betegségről?

– A lepra több évtizedig is lappanghat a szervezetben. Először fehér foltok jelennek meg az ember bőrén, majd csak ezután válnak érzéketlenné a végtagok, lábak, ujjak, kezek. A hiedelemmel ellentétben nem közvetlenül a betegségtől esnek le ezek a testrészek. Könnyen meglehet, hogy valami más fertőzés éri őket, sérülés következében keletkezett seb fertőződik el. Például Indiában, ha a szegények cipő nélkül közlekednek, és belelépnek egy szögbe. A betegség a szemet is megtámadhatja, ekkor operálni kell; a magyar szervezet támogatásával harminc leprabeteget sikeresen megműtöttek. Ezeket a műtéteket helyi orvosok végzik, de most egy támogatásnak köszönhetően ötven magyar egészségügyi dolgozó képzését fogjuk tudni biztosítani Etiópiában, ahol szűrővizsgálatokat fognak végezni.

– Hol a leginkább elterjedt ez a betegség?

– Általában olyan helyekre jellemző, ahol rosszak a higiénés viszonyok. A világ leprásainak nyolcvan százaléka Indiában él; sok millióan szenvednek benne Ázsiában, de Afrikában, Dél-Amerikában is. Egyre emelkedik az újonnan megbetegedők száma Mozambikban, Kongóban és Brazíliában. Azonban a hivatalosan regisztrált adatokban szereplőnél sokkal több a leprabeteg, hiszen sokan félreeső, távoli helyeken élnek, és olyat is hallani, hogy a társadalmi megbélyegzés miatt nem mernek segítséget kérni, ha észlelik magukon a lepra jeleit, inkább bujkálnak. Szomorú, de sok helyen a beteg embereknek nincsen személyazonosságuk, központilag nem vesz tudomást róluk a társadalom. Például Kínában úgy kezelik a lepra kérdését, mintha nem is létezne. Ha ezek a magukra hagyott emberek meghalnak, senki sem keresi őket, senki sem tudja, hogy kik voltak.

– Hogyan éli meg ezt a szolgálatot?

– Csodálom azokat az erőfeszítéseket, amiket a magyarországi szervezet igazgatónője, Riskóné Fazekas Márta tesz, rendkívül jól szervezi a folyamatokat. Sokszor felmerül bennem, hogy jó lenne eljutni egy olyan helyre, ahol a tényleges munka folyik, és megismerni ezeket a történeteket személyesen is. Fontosnak tartom nagyon ezt a szolgálatot, és buzdítok, akit csak tudok. A gyerekeknek például a lepramisszió világnapja kapcsán szoktam vetíteni és beszélni a betegségről, vagy ha a tíz leprás története kerül elénk hittanórán, akkor mindig megemlítem: ma is van arra lehetőség, hogy gondoljunk rájuk, és segítsük őket a magunk erejéhez mérten. Nagyon fontos szolgálat ez, rengeteg köszönőlevelet kapunk, ezeket a misszió Imafonál nevű kis kiadványában el is lehet olvasni.

– Bizonyára vannak kedves történetei ezzel a szolgálattal kapcsolatban. Kérem, ossza meg olvasóinkkal a legkedvesebbet.

– A Kínában elért eredményekből vannak a legkedvesebb történeteim. Egy csendesnapra személyesen jöttek el olyan fiatalok, akiket a Lepramisszió taníttatott. Riskóné Fazekas Márta gyakran tart előadásokat iskolákban, egyházközségekben. Egy ilyen alkalommal, egy lelki csendesnapon a kerület egyik katolikus gimnáziumának egy diákja a missziónak ajánlotta fel a zsebpénzét. Mindig vannak kiemelt támogatások, például évekkel ezelőtt egy nepáli földrengés kapcsán igen megrongálódott a leprakórház, akkor is több mint egymillió forintot küldött a magyarországi misszió úgy, hogy megírtuk különböző fórumokon: a helyreállításhoz szükségük van adományokra. De például nemrég az igazgatónő személyesen vitt háromszáz napszemüveget Etiópiába, és olyan is volt, hogy egy egész intenzív osztály kialakítását finanszíroztuk Indiában, Kalkuttában.

– Mit tudunk tenni mi itt, Európában?

– Beszélni kell róla, hogy a lepra nem csupán a Biblia korának betegsége, hanem ma is létezik, és emberek milliói szenvednek tőle. Máté evangéliumának tizedik versében olvashatjuk, hogy Jézusnak a leprások meggyógyítása is egy küldetése, és a Bibliából tudjuk, hogy maguk az apostolok is megkapták a gyógyítás adományát. „Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok.” [Mt 10,8]

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 3–4. számában jelent meg 2019. január 27-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.