„Nem csak az emberekben, de a világban is Krisztus arcát látta meg. Péteriben különös jele is van ennek, ahol Brúnó egy fában látta meg Krisztus arcát. Pál apostol így mondja: »…amíg ki nem formálódik bennetek a Krisztus.« Egész életében arra törekedett, hogy ezt az arcot kiformálja bennünk. A terhektől azonban ő maga sem volt mentes, ő is megismerte a szenvedések kelyhét. Ahogy vésővel a kezében a Luther-rózsa faragása közben karján a sebét mutatta: »Néha megsérül az ember. De hát ez hozzátartozik az életünkhöz.« A Krisztus-arcot kereste a természetben, a művészetben, a lelki szolgálatban és önmagában. Utolsó napjaiban együtt lehetett szeretteivel, tágabb családjával, búcsút vehetett a kórházi ágynál lelkészétől, a legközvetlenebb hozzátartozóktól, de ama végső órán hisszük, már Jézus volt vele. Átölelte őt, és azóta is átölelve tartja megbocsátó, irgalmas szeretetével” – zárta az igehirdetést a püspök.

Gáncs Péter személyes gondolatai Foltin Brúnó személyéről

Foltin Brúnó 1951. május 16-án született Pécsett id. Foltin Brúnó evangélikus lelkész és Lázár Erzsébet gyermekeként. A soproni líceumban érettségizett, majd 1969-től 1974-ig a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián tanult, ahol öt éven át évfolyam-, sőt szobatársam is volt. Mindezek után érthető, hogy úgy döntöttünk: együtt kérjük ordinációnkat a budavári templomban, ahol Ottlyk Ernő püspök mellett a két lelkész édesapa, valamint Selmeczi János otthonigazgató álltak az ünnepi oltárnál 1974. június 23-án.

Lelkészi munkáját Kisbaboton kezdte, majd következett a Fasor, Gyenesdiás, Budavár, Deák tér, majd pedig 1982-től Mende, illetve Péteri, ahol összesen huszonöt esztendőt szolgált, valamint 1992-től Gyömrőt is ellátta. 

2007-ben vonult nyugdíjba, Gyömrőn lakott. Lelkész testvéremtől tudom, hogy vasárnaponként alázatosan a templom leghátsó székén ült. Mikor a liturgiában a Miatyánk következett, ő szólaltatta meg a harangot, hogy annak hangját hallva a betegek és a távollévők együtt imádkozhassanak a gyülekezettel.

Mindezek mellett tele volt tervekkel. Gyömrőn Karzatgaléria névvel kiállításokat rendezett a templomkarzaton. Ha szükség volt rá, szolgálatot is vállalt. Utolsóként halála előtt két héttel, Detzky Júlia festőművésznő temetésén hirdette a feltámadás evangéliumát Gyömrőn.

A lelkészi munka mellett külön művészi talentumokat is kapott, főleg a fafaragásban alkotott maradandót. Sose felejtem, amikor egy nyíregyházi látogatása során egy nálunk talált tűzifadarabból percek alatt Jézus-fejet formált. Többek között ő tervezte és készítette isaszegi imatermünk oltárterét és szószékét. Komolyan tovább is képezte magát, hiszen 1984 nyarán művészettörténetből bölcsészdoktori diplomát szerezett az ELTE-n summa cum laude minősítéssel. Ösztöndíjasként fél évet tanult a lipcsei teológiai fakultáson.

Barátságunk megmaradt, sőt alkalmasint jóízű munkakapcsolattá is érett, melynek egyik gyümölcse a közösen írt és általa gazdagon illusztrált, Élet-jel című, konfirmandusoknak szánt tankönyv, mely 1985-ben jelent meg ötezer példányban.

Képzőművészeti képességeit különösen is a Péteriben végzett, negyedszázados szolgálata alatt tudta kamatoztatni az egész falu javára. Erről a község honlapján Petőné Vizi Valéria polgármester asszony így emlékezett meg:   

„Dr. Foltin Brúnó lelkisége és keze munkája még hosszú évtizedekig elkíséri településünk lakóit, hiszen az alábbi emlékműveink, kegyeleti helyeink megálmodója és létrehozója volt:
– a Bohus Dániel téren az áttelepítések 50. évfordulóján állított emlékműegyüttes,
– a művelődési ház előtt kialakított Földváry-Boér Elemér-emlékhely,
– a művelődési ház előtt az 1956-os recski emléktábla emlékhelye,
– a temetőben létesített, a II. világháború áldozatainak emlékhelye,
– a temetőben Csaba Gyula lelkész emlékhelye,
– a temetőben a millenniumi emlékhely, a lélekharang és a Golgota,
– a Csemete-kertben az Élet fája,
– az őseink földjén – a felvidéki Illésfalván – felállított kopjafa,
– a parkjainkban elhelyezett, idézetekkel díszített pihenőpadok.
Dr. Foltin Brúnónak jelentős szerepe volt Péteri helytörténetének kutatásában, a Szülőfalunk Péteri című helytörténeti kiadvány felelős szerkesztőjeként hiánypótló munkát végzett településünk lakóinak identitáserősítésében.”

1974-ben kötött házasságot Tihanyi Eszterrel. Ebből az első házasságából két fiúgyermek született: Zénó és Zalán, akit húszévesen tragikus körülmények között veszített el. Ugyanakkor Zénóéknál már két unoka, Beatrix és Petra örvendeztette meg nagyapai szívét.

Második házasságát 1990-ben kötötte Antal Klárával, akinek gyermekét, Gergelyt négyéves korától sajátjaként nevelte, szerette. Gergő huszonhét évesen bekövetkezett, súlyos betegség miatti halála mélységesen megrázta. Ebből a házasságából két nagyon szeretett leánygyermeke született: Fruzsina és Fanni.

Végül még egy személyes emlék: őrzök tőle több, általa készített alkotást. Könnyen számontartottuk egymás születésnapját, hiszen ugyanabban az évben és hónapban születtünk, mindössze nyolc nap különbséggel.  A hatvanadik mérföldkőnél egy beszédes szimbólummal ajándékozott meg, mely már ordinációs meghívónkon is hirdette közös Urunk hordozó és vezető szeretetét: a kép egy megtartó és egy küldő, iránymutató kezet ábrázol. A fatábla hátlapjába ezt égette bele „…csak azért, hogy mindig tudd: merre van az előre: egyívású barátod és szolgatársad…”

Január közepén került kórházba, sajnos már nem tudtak segíteni rajta. 25-én, Pál apostol megtérésének ünnepén Urunk hazahívta súlyos beteg szolgáját.

Most, hogy búcsúzni kényszerülünk tőle, újra erőt, vigasztalást és reménységet adhat gyászoló szeretteinek éppúgy, mint gyülekezetének és mindannyiunknak a közel négy és fél évtizede közösen választott ordinációs igénk, az apostoli bizonyságtétel: „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7–8)