Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskara adott karácsonyi hangversenyt hétfőn az evangélikus templomban. A szépen összeállított, nívós műsor elején Polgárdi Sándor, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperese köszöntötte az imahelyet zsúfolásig megtöltő közönséget, s elmondta, immár tíz éve adnak rendszeresen otthont a kórus fő ünnepváró koncertjének, melynek zenéje azt üzeni, hogy velünk az Isten. Luther Mártont idézve hozzátette, a zene elűzi az ördögöt, és örvendezővé teszi a népet. Köszönetet mondott a közösséget, a várost gazdagító szolgálatért.
A több mint egyórás hangversenyen felcsendült többek között Bárdos Lajos- és Kodály Zoltán-dal, több külföldi zeneszerző szerzeménye eredeti vagy magyar nyelven, az Apostol együttes egy száma, a Csendes éj, valamint a repertoárban újdonságként néhány gospel (kettő például a nagy sikerű Apáca show-ból). Ez utóbbiak érdemelték a legnagyobb tapsot.
Fehér Ferenc karnagy felidézte, az 1995-ben alakult kórus anno a Petőfi Sándor gimnáziumban tartotta első koncertjét. Majd a helyi evangélikus gyülekezettel Varga György korábbi esperes által ápoltak jó kapcsolatot, innen ered az állandó helyszín. „Nagyon jó az akusztika és a barátságunk, úgyhogy semmi nem akadályoz meg abban, hogy itt tartsuk” – fűzte hozzá.
Az idei műsor kapcsán megosztotta, sokat újítottak, hogy mindenki megtalálhassa a maga ízlésének valót. A populáris mellett a szakrális, a vallásos érzelmű zeneművek tették vegyessé a kínálatot. Mint mondta, a saját műfajuknak nem igazán mondható gospel elsőre szokatlan volt, a fiatalok jobban átérezték a hangulatát, ritmusát, de végül is (sőt nem is akárhogy) sikerült megbirkózniuk vele.
„Kórusunk legbensőbb szereplése a karácsonyi hangversenyünk, amire szeptembertől készültünk heti két próbával. Az együtt éneklés öröme köt össze minket. A legjobb benne, ha együtt dobban a szívünk. Az összes zene közül az emberi hang hat ránk a legmélyebben. Minél odaadóbban, minél nagyobb szívvel éneklünk, annál nagyobb hatása van emberről emberre, lélektől lélekig. A karácsonyi időszakban ez különösen jól össze szokott jönni” – jegyezte meg Fehér Ferenc karnagy.
Schmidt Dezsőné egyesületi elnöktől megtudtuk, a kórus idei éve viszonylag nyugalmas volt, azonban tavasszal Nagy Dóra kórustag összeállításában különféle népek dalaiból adtak két telt házas koncertet a Petőfi Sándor gimnáziumban, nyáron a pápai fúvószenekarral léptek fel, az adventi időszakban pedig négy helyütt szerepeltek: a pápai kórusok találkozóján, Vanyolán, illetve Bében a pápai evangélikus templomot megelőzően.
A léleksimogató és felemelő koncerten közreműködtek hangszerrel a Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola tanárai – Mészárosné Farkas Katalin csellón, Nagy Tiborné fuvolán, Illés Csaba brácsán és gitáron, Nagy Tibor hegedűn –, valamint Tóth Máté cajónon. Babos Tibor pedig versmondással.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+