Benczúr László – építész, az Északi Evangélikus Egyházkerület tiszteletbeli felügyelője, Budakeszi
Természetesnek tartom, hogy erős bennem az egyházam iránti szeretet. Annak is örülök, hogy látom az utánam jövő generációnál, hogy jó irányba halad, és végzi a szolgálatát.
Közösség nélkül bár meg lehet élni a hitünket, de igazából a gyülekezetben tud a személyes hit kiteljesedni. Mindannyian számos problémával küzdünk, néha még a hitünkben is megingunk. Kinek nincsen olyan testvére a gyülekezetében, akiért ne lehetne aggódni? Egyedül találni ezekre megoldást túlságosan nagy teher. Ha ezt egy gyülekezeti közösségben tudom megélni, akkor megtapasztalhatom, hogy megoszlanak a terhek és az örömök is.
Nagyon szeretem az egyházkerületi missziói napokat, a Szélrózsa találkozókat. Ezeken sok testvérünkkel lehetünk együtt. Annak örülnék a legjobban, ha a fiatalok és az idősebbek nem külön-külön alkalmakon, hanem közösen is egyre többször találkozhatnánk, hogy így is megtapasztalhassuk a közösség nagyszerűségét.
Miért jó evangélikusnak lenni? Annak ellenére, hogy érzi az ember, a majdnem legkisebb történelmi egyházi voltunkból származó problémákat elmondhatom, hogy minden megosztottságunk ellenére én egy családias közösségnek tartom az egyházunkat. És ezért hálát adok Istennek.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+