Augusztus utolsó hetében találkoztak egymással a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészei a már hagyományosnak mondható tanévkezdő lelkészkonferencián, Balatonszárszón. Összeszokott társaság, amely sokszor félszavakból, szempillantásokból is megérti egymást. Zajos, vidám, közvetlen és jókedvű. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy itt többről van szó egy konferenciánál, sokkal inkább egy nagy, családi találkozóra hasonlít az együttlét.

Idén különös hangsúlyt kaptak a homiletikai kérdések, jó volt együtt gondolkodni, jó volt közösen tanulmányozni és magyarázni a Szentírás igéit. Az alaphangot Gáncs Péter püspök „intonálta". Kezdő áhítatában, cipőjéből kilépve, mezítláb hirdette Isten igéjét: hangsúlyozva ezáltal a feladat szentségét, és az igehirdető mindenkori alázatának szükségességét.

A találkozó első napjának délutánján Balázs Géza nyelvész, tanszékvezető a modern retorika üzenetéről tartott előadást, bevezetve hallgatóságát korunk kommunikációs kihívásainak rejtelmeibe; Szabóné Mátrai Marianna közös bibliatanulmányozásra hívott, míg Dejcsics Konrád bencés szerzetes az ókori apophtegmák világába kalauzolta a jelenlévőket. Az estét Románné Bolba Márta lelkésznő áhítata zárta.

A szervezett program végével természetesen nem ért véget a nap, a „családtagok" nem tértek nyugovóra, sőt: az este a nagy beszélgetések idejét hozta magával. Éjszakába nyúlóan maradtak együtt a kis csoportok, asztaltársaságok, hogy beszámoljanak egymásnak mindarról, ami az utolsó találkozás óta történt velük. 

A második nap Sefcsik Zoltán szekszárdi lelkész evangélizációs igemagyarázatával kezdődött, majd Szabó Lajos rektor előadása következett, melynek beszédes címe önmagát magyarázza: „Jó kedvvel, jó érzéssel: a szószék." Isten igéjének hirdetése, magyarázása, tanulmányozása a lelkészi szolgálat alapja, kiinduló pontja, ez kétségtelen. Hogyan lehet megszólaltatni úgy az örök üzenetet, hogy az érthető, vonzó, és életet, erőt adó legyen? Többek között ezeket a kérdéseket vetette fel az előadó, majd egy közös, homiletikai gyakorlat következett, mely során egymás prédikációi által gazdagodhattak a jelenlévők.

A délutánt egy komolyabb téma „árnyékolta" be, de aztán kiderült, hogy mégsem: Bodó Sára, egyetemi docens, gyakorlati teológus tartott előadást a gyásszal kapcsolatos homiletikai kérdésekről derűvel, hittel, reménységgel.

Az esti áhítatot követően, egy zenei csemegének is örülhettünk, a Boyzless Voice tolmácsolásában hallhattunk Urunkat dicsérő énekeket többféle előadói stílusban, és bizony, még a közös éneklés és tánc sem hiányzott a fergeteges előadásból.

A beszámolót olvasva eddig úgy tűnhet, hogy ez egy „győzelmi jelentés", amelyből csak az derül ki, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van. A helyzet az, hogy a „családtagok" őszinték egymással, és a jókedvű együttlét, és a vidám hangulat ellenére nagyon sok, komoly problémát, gondot is megosztottak egymással. Igaz, nem a napközbeni előadások során (bár sokszor ott is), hanem minden lehetőséget kihasználva a beszélgetésre. Bizony sok minden terítékre került, ami aggasztó, mi több, kétségbe ejtő. A legtöbb kérdés természetesen a most bevezetésre kerülő hittanoktatással kapcsolatban merült fel, többen is megfogalmazták: elfogadhatatlan, hogy pár nappal a tanévkezdés előtt alapvető kérdések tisztázatlanok, fejetlenség és káosz uralkodik, amely lehetetlenné teszi, hogy jól szervezetten, jól előkészítetten induljon ez a nagyon fontos szolgálat.

Az utolsó, harmadik nap délelőttjén szinte teljes egészében a hittanoktatással kapcsolatos kérdések kerültek felszínre. A meghívott előadó, Kodácsy Simon Eszter igyekezett a rendelkezésre álló információk alapján a lehető legtöbbet átadni ismereteiből, nagy segítséget nyújtva abban, hogy lehetőleg minél kisebb fennakadásokkal kezdődhessen el a hittanórák megtartása az idei tanévtől.

A háromnapos együttlét közös, úrvacsorai istentisztelettel zárult, melyet követően a búcsúzás következett. Elköszöntek egymástól a családtagok, hogy a találkozás örömével, közös emlékekkel gazdagabban folytassák szolgálatukat a rájuk bízottak között, szélességen és hosszúságon, mélységen és magasságon át, a teljesség felé. (Ef 3, 14- 21 volt a találkozó áhítatainak alapigéje, mottója).