A finn egyház külhoni munkáját hagyományosan az úgynevezett „tengerésztemplomok” (merimieskirkko) látták el, ezek a közösségek máig működnek Nagy-Britanniában, a Benelux államokban, Németországban, Görögországban és Délkelet-Ázsiában, természetesen a mai kor igényeinek megfelelően. Az egyház külhoni szolgálata azonban ennél tágabb, hálózatban működik, és szoros az együttműködés a testvéregyházakkal és az ökumenikus partnerekkel is.
Az egyháztagok elérésének legfontosabb eszköze a digitális kommunikáció, de a külföldi lét gyakran érzékeny időszak mind a saját kultúrához, mind az egyházhoz való kapcsolat szempontjából. Fontos, hogy az egyház jelen legyen ebben. Mivel a külföldre költöző finnek nagy része nem marad végleg az új országban, ezért a külhoni szolgálatot a finnországi gyülekezeti munka szerves részének kell tekinteni, és az ehhez szükséges erőforrásokat a gyülekezetnek és a zsinatnak biztosítania kell.
Október hónap második felében a helsinki repülőtéren folyik egy tájékoztató kampány is, amely az egyház külhoni jelenlétére hívja fel az utazók figyelmét. A kapuknál lévő képernyőn három rövid videó fut, ezek emlékeztetnek arra, hogy az egyház harminchét országban szolgál az ott élő finnek és turisták között.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+