A püspök és kísérője szeptember 23-án, vasárnap Szentendrén vett részt istentiszteleten. Az alkalmon a nigériai püspök hirdette Isten igéjét a gyülekezetnek, este pedig a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa székházában nemzetközi esten vettek részt.
Szeptember 24-én Amos Elisha Gaya és Nuwayina Sekenwa Briska egyházunk országos irodájában a hétkezdő munkatársi áhítaton kezdte a napot, majd megnézték a tavalyi évben átadott, felújított egyházi központot. Fabiny Tamás elnök-püspök, egyben külügyekért is felelős egyházvezető személyesen kalauzolta végig a vendégeket a Podmaniczky–Degenfeld Könyvtáron, ahol az Evangélikus Országos Gyűjtemények munkatársaival, Hubert Gabriella igazgatóval, Czenthe Miklós levéltárvezetővel és Balogh Kriszta könyvtárvezetővel is találkoztak. A vendégek számára a legnagyobb kuriózumot Luther Márton végrendelete jelentette, melyet nagy örömmel vettek kézbe.
A nigériai vendégeinkkel folytatott beszélgetés során megtudtuk, hogy Amos püspök 1995-ben lett lelkész egyházában, majd misszionáriusként egy olyan vidéken dolgozott, ahol a helyiek csak keveset értettek angolul. Ezért elhatározta, hogy hubára, az országában lévő mintegy kétszáz nyelv egyikére lefordítja a liturgia elemeit, az énekeket és zsoltárokat. Ezt a nyelvet húsz-harminc ezer ember beszéli azon a területen. 2017-re készült el az Újszövetség fordításával is.
A vele érkezett egészségügyi szakértő, Nuwayina Sekenwa Briska férje is lelkész a nigériai evangélikus egyházban. Ő maga ugyan kormányzati munkatársként kezdte, de később elhívást kapott az egyházi munkára.
Mivel világviszonylatban minden ötödik percben meghal maláriában egy gyermek, ezért országukban is fontos feladat az, hogy figyelmeztessenek a malária veszélyeire, és óvintézkedések bevezetésével, szúnyoghálóval, vízforralással, orvosok bevonásával megelőzzék a további fertőzéseket. Terveik között szerepel egy egyház által fenntartott rendelő létesítése is, amelyhez a mi egyházunk is segíteni szándékozik adományok gyűjtésével. A szentendrei offertóriumot, a papnétalálkozó gyűjtését és a Deák téri diakónia napja perselyét erre fordítják majd.
Ezután részt vettek az erre a napra összehívott diakóniai konferencián, ahol a Nemzetközi jó gyakorlatok a szociális szolgáltatásokat el nem érőkről a Lutheránus Világszövetség „Learning through Exchange of Leaders” programja (Nigéria) és a „Social Activities in Rural Areas for Hidden People” nemzetközi projekt alapján című panelben hozzászólás formájában megosztották hazai tapasztalataikat a résztvevőkkel.
2018. szeptember 25-én a nigériai vendégek a tervek szerint jelen lesznek a diakónia napján a Deák téren, majd állami képviselőkkel is találkoznak. Ittlétük során ellátogatnak még az Evangélikus Hittudományi Egyetemre és az Északi Evangélikus Egyházkerület csömöri közgyűlésére is.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+