Sercegett, és roppant a héja, mikor a megáldott kenyeret felszeletelték, majd ezt követően körbe is kínálták, így a jelenlévők mindegyike magához vehetett egy kis kis darabkát a szentelt eledelből.
Az idei aratónapra a helyiek és környékbeliek mellett számos határon túli vendég is érkezett Szlovákiából, Szerbiából és Erdélyből, hogy a búza betakarításának örömét közösen ünnepeljék. A találkozó reggel nyolc órakor népviseletbe öltözött résztvevők és veterán járművek felvonulásával kezdődött. Útjuk az Összetartozás emlékparkba vezetett, ahol az idei díszvendégeknek, a szerbiai Székelykevéről érkezett küldötteknek az ajándékát, egy fából faragott emlékoszlopot avattak fel.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+