Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz

Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz

Share this content.

Forrás: Északi Evangélikus Egyházkerület
Acsa – Ünnepi istentisztelet keretében került sor Mekis Ádámnak, az Észak-Pest Megyei Evangélikus Egyházmegye esperesének, és dr. Roncz Béla egyházmegyei felügyelőnek a beiktatására 2018. május 27-én Acsán.

Az igehirdetés és beiktatás szolgálatát dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte. Prédikációjában a „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8) ige alapján elmondta, hogy rohamosan változó világunkban mi az állandó krisztusi értékrendet hirdetjük. Továbbá hangsúlyozta, hogy ahogyan Pétertől háromszor kérdezte meg Jézus, hogy „Szeretsz-e engem?” , Péternek háromszor kellett erre őszintén felelnie, és Jézus szájából háromszor szólalt meg a küldetés: „Legeltesd az én juhaimat!” , ugyanígy a most harmadszor beiktatásra kerülő egyházmegyei elnökségtől is ezt várja az egyház Ura. 

Az eskütételt és a hivatalba állítást követően a jelen lévő lelkésztársak mondták el személyes áldásukat, és elhangzott a megerősítő Confirma. 

Az esperes és a felügyelő székfoglaló beszédét követően dr. Fábri Györgynek, az egyházkerület felügyelőjének, dr. Cserhátiné Szabó Izabellának, a lelkészi munkaközösség elnökének, és Szekeres Rezsőnek, Acsa község polgármesterének köszöntője hangzott el. 

Az ünnepség az iskolában megtartott szeretetvendégséggel zárult.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!