– Mit jelent pontosan a sabbatidő, és te hogyan találtál rá erre a lehetőségre?

– Tulajdonképpen szombatidőt, azaz a megpihenés időszakát jelenti. Ha jó tudom, a Magyarországi Evangélikus Egyházban még nem volt példa arra, hogy lelkész sabbatévre menjen. Van olyan lelkész kollégám, aki már igénybe vett alkotói szabadságot, maga és gyülekezete szervezte pihenő időszakot, de „felülről” szervezett keretek között én voltam az első, aki belekóstolhatott ebbe. Még az én esetemben sem rendszerszintű példáról van szó, hiszen az erről szóló törvény még a zsinat döntésére vár. Úgyhogy ha egészen pontosak akarunk lenni, akkor én egy „rekreációs ösztöndíjat” kaptam. Egyébként másfél évvel ezelőtt találkoztam egy anglikán lelkésszel, aki a maga sabbatidejét töltötte, épp az utolsó hetében járt, és én rajta keresztül találkoztam ezzel a lehetőséggel. Ők évek óta gyakorolják ezt, és hét évente lehet kérni, hogy két-három hónapra elvonulhassanak pihenni, feltöltekezni.

– Hogyan kell elképzelni, mit csinál egy lelkész ezalatt az idő alatt?

– Ahogyan az anglikán lelkész elmesélte nekem, ez az időszak tulajdonképpen aktív pihenést jelent. Legtöbbször elutaznak valahová, valaki tanulmányt ír, vagy más gyülekezeteket látogat meg, esetleg kétkezi munkában segít. A lényeg az, hogy valami teljesen mást csinálj, mint amit egyébként a hétköznapokban szoktál.

– Téged mi késztetett arra, hogy igénybe vedd ezt a lehetőséget?

– Van egy nagyon klassz kezdeményezés, az úgynevezett hivatásgondozó napok, amit jubiláló lelkészeknek szerveznek. Én tavaly vettem részt rajta, amikor a huszadik szolgálati évemet töltöttem. Valami miatt akkor éreztem azt, hogy nagyon elfáradtam, lelkileg és szellemileg is. Konkrétan pedig egy kérdés váltotta ki belőlem a szünet iránti vágyat. Ezen a hétvégén Szabóné Mátrai Mariann kérdezte meg, hogy ha magunkat egy templomként képzelnénk el, akkor hogyan írnánk le ezt az épületet? Nagyon erős kép jelent meg előttem, egy vastag falú, terméskőből épült, dombon álló templomot láttam, ami igencsak renoválásra szorul, mert a teteje beszakadt. Gondolatban beléptem ebbe a templomba, és azt láttam, hogy a festett üvegablakoknak nem is látszik a színe, mert a portól úgy megfakult minden. Viszont ahogy közelebb mentem, feltűnt, hogy az oltárnál ég a gyertya, és mellette színessé válik minden. Ahogy ezt elmeséltem a többieknek, egy kedves barátom megjegyezte, hogy „Zoli, rád férne egy kis pihenés.” Ő már kipróbálta az „alkotói szabadság” néhány hónapos töltekezési lehetőségét – és az ő példáját is látva, azt hiszem, ez volt az, ami a végső lökést adta, és amire azt mondtam, hogy szeretnék elmenni egy sabbatévre. De a legfurcsább az egészben, hogy erre Gáncs Péter püspökünk azt válaszolta, hogy „Rendben, csináljuk!” Persze aztán egyből húsz kolléga jelentkezett, hogy ők is szeretnének menni.

Tovább a KötőSzó blogra a teljes interjúért.