Bucsi Ágnes restaurátorművész munkájának köszönhetően már 2016 végén láthatták az érdeklődők a festményt az Evangélikus Országos Múzeumban, majd 2017 tavaszától a Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállításon. A portré ezt követően került vissza tulajdonosához, a Soproni Evangélikus Gyűjteményekhez, a megújult kiállítás falára.
A festmény Hans Baldung Grien 1521-es fametszete alapján készült. Ennek közvetlen előképe Lucas Cranach 1520-ban, élő modell után készült rézmetszete volt, amely Luther első hiteles arcképeként ismert. A rendezvényen a kép kutatója, Gálos Miklós művészettörténész ismertette a festmény történetét.

Ez alkalommal szintén a kiállításba helyeztük I. Lipót magyar király és német-római császár frissen restaurált, eddig még be nem mutatott, impozáns portréját. A soproni gyülekezet az ő uralkodása alatt alapította a könyvtárát, ez alkalomból, 1660-ban festették meg az uralkodót.

A festmény mellett látható Zuana Péter portréja, aki polgármesterként lelkes támogatója volt a könyvtár alapításának, és Lang Mátyás lelkész arcképe, aki a könyvtárt fejlesztette, bővítette. I. Lipót és a soproni gyülekezet kapcsolatáról Krisch András gyűjteményvezető tartott rövid előadást.

A soproni evangélikus múzeum két értékes képpel gazdagodott, reméljük, ennek köszönhetően újabb látogatók keresik majd fel a kiállítást.



Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+