A püspök igehirdetésében elmondta, hogy Székesfehérváron régóta hagyomány, hogy egymást szeretve gyülekezik össze Isten hívő népe. Eljött az idő – az imahét nyolc napja –, hogy keresztyén hitünket felmutassuk, értékeinkről számot adjunk. Manapság nem elég jó emberré válnunk. Krisztusi emberré kell lennünk – vallotta a püspök, majd kifejtette:
„Az első nap igéi elevenünkben érintenek mindnyájunkat. Tanítson a Lélek, mit és hogyan tegyünk. Az egyház ne politizáljon – mondják sokan azok, akik új világrendet akarnak. Mégis ujjonganak, ha valami olyasmit találnak szavainkban, amit a maguk javára használhatnak. De senki ne ragadjon ki egyetlen mondatot a Bibliából úgy, hogy nem Krisztust hallja belőle. Minket nem a Szentírás, hanem Krisztus váltott meg. Figyeljünk hát Krisztusra!
Nehéz ma keresztyénnek lenni. A bajban lévőben felismerjük Krisztust. Egyházaink ezért végeznek annyi szeretetszolgálatot – leglátványosabban a nagy szervezeteken keresztül. Mennyi kudarc, mennyi elutasítás volt részük, amikor Krisztus nevében adták a segítséget! De a keresztyéneket nem lehet megsérteni. Nem lehet elbizonytalanítani, eltántorítani Krisztus parancsától. Segítenünk kell, mert számadással tartozunk vele. Segítenünk kell, de nem elég filantróp segítséget nyújtanunk: Krisztus nevében, Krisztus jelével cselekszünk. A keresztyén kultúra megőrzése nem lehetőség, hanem azért számadással tartozunk. Segítenünk kell – Krisztushoz vezetve az embereket. Mert az üdvösség Isten akarata.
Nem könnyű keresztyénnek lenni. Aki Krisztus követésében jár, keskeny úton jár, szűk kaput talál. Erre kaptunk elhívást.”


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+