Az Evangélikus.hu korábban videórovatában közölt egy felvételt, melyen a januári templomrombolás látható:
Jaj, magára maradt az egykor oly népes város.
Olyanná lett, mint az özvegy.
Sírva sír fájdalmában,
könny áztatja arcát,
senki sem vigasztalja azok közül,
akik szerették.
A fenevad először a templom arcába mart.
Rettentő csőrével sebet ejtett rajta.
Szemét kivájta, homlokát karcolta,
de leginkább a szívét kereste,
hogy odalegyen Sion leányainak minden ékessége.
A kő is kiáltoz a falból,
és a tetőgerenda válaszol neki,
Jaj, magára maradt az egykor oly népes város.
Olyanná lett, mint az özvegy.
Sírva sír az éjszakában,
könny áztatja arcát,
senki sem vigasztalja azok közül,
akik szerették…
A bölcsek és a világ vitázói
most Csernobilra és Fukusimára hivatkoznak,
és az atomenergia kivezetéséről beszélnek,
ám Sion fájdalmával nem törődnek.
Gyászolnak a városban,
nincs, aki ünnepekre járjon.
Odalett Sion leányának minden ékessége.
Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok.
Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak,
ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják.
Így tettek testvéreimmel is Szentpéterváron és Moszkvában.
Ott is lerombolták a szentélyeket,
földbe süllyesztették a harangokat,
összetörték a kereszteket.
Azóta csúcstechnológiává fejlesztették a fenevad
pusztító erejét,
számítógéppel ellenőrzik,
miként sikerül a gerendákat kettéroppantani,
a szépen megformált köveket porrá zúzni.
Hatalmas bikák vettek körül,
bekerítettek a básáni bivalyok,
föltátották rám szájukat,
mint a marcangoló, ordító oroszlán.
Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam,
amelyet nekem okoztak,
amellyel megszomorított az ÚR
izzó haragja napján?
Bizony, bizony, mondom néktek:
nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.
- Hölderlin ist Ihnen unbekannt?
- Ki volt az?
- Aki a Hyperiont írta. A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
- Kik ezek?
- Költők. Schiller nevét sem ismeri?
- De ismerem.
- És Rilkét?
- Őt is – mondta a vezérigazgató, és jelt adott: indulhatnak a buldózerek.
Királyai és vezérei a pogányok között vannak,
ahol nincsen kijelentés,
prófétái sem kapnak
látomást az Úrtól.
Nézd, Uram, milyen nyomorult vagyok,
bensőm háborog,
vergődik bennem a szívem.
Elvetette oltárát az ÚR,
elhagyta szentélyét.
Ellenség kezére juttatta.
Gyászol az erőd és a várfal,
együtt omladoznak,
amikor eléri őket a bontócsákány.
Némán ülnek a földön
Sion leányának vénei,
port hintenek a fejükre,
zsákruhába öltöznek.
Földre hajtják fejüket
Jeruzsálem szüzei.
Így szenvedett az erdélyi Bözödújfalu a Küsmöd patak partján,
ahol a víz alatt száznyolcvan ház nyugszik,
és a templom kétségbeesetten próbált megmaradni a végtelen áradás közepette,
míg aztán fejét lehajtva kilehelte lelkét.
Emlékezz, Uram, mi történt velünk!
Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat.
Örökségünk bitorlókra szállt,
házunk idegenekre.
Nincsenek már vének a kapuban,
nem muzsikálnak az ifjak.
Odavan szívünk öröme,
tánc helyett gyászolunk.
Leesett fejünkről a koszorú,
jaj nekünk, vétkeztünk!
Ezért lett beteg a szívünk,
emiatt homályosodott el szemünk.
És a fenevad újabb és újabb támadást indít.
Így formálják át szállodává a templomokat,
és lesz pizzéria, bár, könyvesbolt és konditerem
az én szent helyemen.
Mindnyájan, akik erre jártok,
nézzetek ide, és lássátok:
Van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam,
amelyet nekem okoztak,
amellyel megszomorított az ÚR
izzó haragja napján?
Nem hagynak belőled követ kövön,
mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+