Országosan száznyolcvanhárom csapat nevezett be az első körbe, végül a döntőbe négy evangélikus, egy református és egy világi iskola csapata került be. Érdekes adat, hogy az eredeti mezőnynek mintegy a kétharmada református volt. 

A szervezők változatos feladatokat találtak ki a diákoknak: nemcsak kérdéseket kellett megválaszolniuk, hanem éneklésben, színjátszásban, valamint vitában – azaz disputában – is helyt kellett állniuk. A vetélkedő végén dr. Hafenscher Károly, a kormányzati Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa – egyházunk zsinatának lelkészi elnöke – bejelentette: látva a fiatalok lenyűgöző felkészültségét és lelkesedését, mind a hat döntős csapat elutazhat Wittenbergbe. 

Először a győztes Deák térieket mutatjuk be. 

Nagy Anna Mariann

Nagy Soma

A győztesekkel a gimnázium dísztermében ülünk le beszélgetni. Két felkészítő tanáruk a háttérből nem kis büszkeséggel figyeli a lapunknak nyilatkozó diákokat, akik elhozták a fődíjat. Nagy a fiatalok között az egyetértés, jókat derülve, szinte egymás mondataiba vágnak bele. Néha meg teljesen ellentmondanak egymásnak, ami még nagyobb vidámságra ad okot. Látszik, hogy a komoly felkészülés, a felelősségteljes feladat után most kezdenek kiengedni. Érezni, hogy a sok élmény még nem ülepedett le. 

De nézzük részletesen, mi is a győztes csapat receptje! 

Főző Csenge

Cserháti Dániel

Csapatmunka 

A Visszatérők – ez volt a Deák téri csapat neve – az első fordulóban még Antiesszénusok néven futottak. Azért kellett változtatni, mert nem mindenki értette jól. „Az esszénusok – mesélik a fiúk – egy Jézus korabeli »felekezet« volt, egy elég markánsan Jézus-ellenes társaság. Mi egy »dupla csavarral« azt gondoltuk, hogy antiesszénusok leszünk, mert mi Jézus mellett vagyunk. De ez aztán túl bonyolultnak bizonyult, így a második fordulóban már Visszatérők voltunk – akik visszatérnek a reformáció eredeti értékeihez.” 

Ebbe a csapatba kapcsolódott be Dani, ő lett a „titkos tag”, mint a képzőművészeti feladatok felelőse: plakátot, később pedig nagy hozzáértést igénylő makettet is kellett készítenie. A Deák téri evangélikus templom makettjét alkotta meg, amelyhez – Máté ötlete alapján – a régi tornyot is megcsinálta levehető elemként. Dani építész lesz, így neki ez valóban testhezálló munka volt. A versenyre is elkísérte a csapatot, mint néző drukkolt társainak. 

A győztes csapat összesen két évfolyamból és három osztályból állt össze. A kezdet kezdetén, amikor a verseny végéig tartó hosszú menetelés elkezdődött, még nem is álmodtak arról, hogy győzni fognak. Mint mesélik, meglepetésként érte őket, hogy az első fordulóból az első helyen jutottak tovább. 

A győzelmet persze nem adták ingyen. Nagyon sokat kellett tanulniuk az iskolai feladataikon túl. Anna megjegyzi, hogy mennyire jó csapat kovácsolódott össze a felkészülés hónapjai alatt, ami némileg feledtette a sok plusztanulnivalót. Például akadt olyan döntő előtti forduló, amelyre még a verseny napján is készültek! 

Mi adta az erőt mégis mindennap az iskolai órák utáni felkészüléshez? A fiúk szerint a wittenbergi út is kecsegtető volt, de a meglepetés pszichológiai hatását húzzák alá: mintha ott, az első továbbjutásnál szárnyakat kaptak volna, amelyek – utólag látjuk – a dobogó legfelső fokáig repítették őket. 

Egyszer még hasznos lesz 

Talán az is lehetett a titkuk, hogy a komoly felkészülés és a lazaság együtt járt. Említik, hogy a második fordulónak úgy álltak neki: „Megcsináljuk legjobb tudásunk szerint, de nem fogunk sírni, ha nem jutunk tovább – nem kell többet készülni…” És azt is megnyerték. Onnan pedig már nem volt megállás.

A sok plusztudást – együttes véleményük szerint – a későbbi karrierjükben hasznosítani tudják. Anna pedig az általános műveltséget említi. „Hasznos, hogy több téren is bővült a tudásunk, akár egy tévés vetélkedőben is jól jöhet majd egyszer” – nevetik el a választ. 

A Kunigunda útján, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap székházában először járni, pláne versenyezni, kamerák előtt – élmény. Kérdés, hogy jó-e vagy rossz. A válaszok megoszlanak: volt, akinek nem volt stresszes, a leállások, ismétlések nem feltétlenül voltak negatívak. De akad csapattag, aki szerint nagyon is próbára tette az idegeket a légkör, a környezet, a kimért idő, a csúszások. „A stáb kedves volt, a zsűritagok is jó fejek voltak, de akadtak hibák, amikről jobb, ha nem teszünk említést” – néznek egymásra derűsen. Gyanítható, hogy lennének érdekes történeteik, egyszer talán majd ezeket is meghallgathatjuk. 

A tizennégy órán át tartó felvétel alaposan elfárasztotta a társaságot. „A végére – mondják – mindenki teljesen hulla volt, a közönség is. A fél óra várakozás a díjátadóra… az már a »menjünk haza, hadd aludjak, mindegy is, hányadikok lettünk« stációja volt”.

Rostás Máté

Szikra Benedek

Összességében a jó és a rossz élmények kiegyenlítették egymást, a pörgés kellett, a feje tetején álló stúdió a talpára került, és a végeredmény mindent elmond. A zsűri véleményét jó néven vették a fiúk-lányok, kedvesnek, földtől nem elrugaszkodottnak jellemzik az ítészeket, akik sokat mosolyogtak a felkészült fiatalokra, éreztették velük: tudják, hogy milyen sok munka van mögöttük. Egyikük példaképnek nevezte a diákokat – méltán. 

A siker egyik kulcsa pedig a jó munkamegosztás: Csenge készült legtöbbet a kvízre, Benedek, Máté, Csenge, Anna és Soma egyaránt szerepelt a darabban, az énekben Anna és Benedek vett részt, a prezentációban a fiúk, Soma, Máté és Benedek jeleskedtek. Magyarfakultáción már tavaly tanultak disputálni. A fordulók előtt egymás kikérdezése segített a sok adat és információ rögzítésében. 

A szervezők Szabó Magda születésének századik évfordulója előtt tisztelegve, színjátszó feladatot is adtak a versenyzőknek: az írónő Abigél című regényének egyik részletét kellett előadni. A négyperces jelenetben a Visszatérők csapatából Anna játszotta Vitay Georgina szerepét, akit az édesapja éppen a Matulába, azaz a szigorú protestáns leánynevelő intézetbe küld. Ebben a feladatban az idő rövidsége okozta az igazi nehézséget. Sokat próbáltak, hogy tartsák az időkeretet, a felkészülésben pedig „Nóra néni” segítette a csapatot. 

Vetélkedő, mint misszió

Nagy kérdés, hogy a tévénézők mit értettek-éreztek meg a reformáció lényegéből. Anna szerint a disputa volt a legjobb ilyen szempontból, a toronyépítés feladata azonban nem annyira passzolt a reformáció megismertetésébe. A fiúk szerint is csak egyes feladatok kötődtek szorosan a lutheri reformáció értékeinek felmutatásához. A kvíz sokat adott, az biztos – értenek egyet. Az énekről és a színdarabról megoszlanak a vélemények. Az igazi sokk a meglepetésfeladat volt: „Dühöngtünk is tíz percet az öltözőben. Mivel csak tíz percünk volt, nem is tudtunk többet” – emlékeznek. Építős, logikai feladatot kellett megoldaniuk, amelyre aránytalanul sok pontot adott a zsűri, ellentétben a gigantikusan sok tanulnivalóval járó feladványokkal.

A stúdióban ott szurkoltak a diáktársak és a tanárok. Az eredményhirdetéskor egymás nyakába borultak. „Megbeszéltük, mit fogunk csinálni, hogy jól mutasson a képernyőn. Addigra már tudtuk, mivel kimatekoztuk, hogy mi nyertük meg a versenyt” – nevetnek ismét. 

A győztesek örülnek, hogy – bár övék a győzelem – mind a hat csapat mehet Wittenbergbe. Már várják, „mert mindenki, egytől egyig, abszolút megérdemli!” – mondják egymás szavába vágva. Nagy kitartás kellett nemcsak a sok fordulóhoz, tanuláshoz, de ahhoz is, hogy a már kiesett csapatok a döntő végéig maradva, dobozokon, csendben ücsörögjenek. Jó lesz tehát együtt lazítani a reformáció fővárosában. 

K. Sebestyén Nóra 

Dr. Guóth Emil 

A Deák tériek elárulták, hogy a békéscsabaiakkal nagyon jóban lettek. Korábban pedig felkészítő táborban voltak együtt Bonyhádon, amely emlékezetes élmény volt: nyáron, a szünidőben, spontán kellett ráhangolódniuk erre a projektre. A tanárokkal ott kovácsolódtak össze igazán: a csoportdinamika a Deák térieknél kezdettől klassz volt, és ezt hatalmas pluszként értékelik a fiatalok. A többi csapattal is valamelyest összecsiszolódtak a tábornak köszönhetően, ahol persze – mint mindenki – ők is felmérték az erőviszonyokat. 

„Az eufória után visszarázódni kemény: a sokszor a tanórák helyett könyvtárban töltött napok és a döntő két napja után most újra a régi kerékvágásban zajlik az élet. De a tanárok jó fejek, hagyják, hogy újra felvegyük a ritmust” – teszik hozzá vidáman a diákok. 

K. Sebestyén Nóra tanárnő nagyra becsüli diákjai kitartását: „Mindent háttérbe szorítottak a felkészülés érdekében. A verseny közben azzal biztattam őket: nem a győzelemért lesztek aranyérmesek, hanem mert hihetetlenül sokat dolgoztatok. A végeredménynek persze külön örülünk. Kisebb korukban azt mondtam nekik: csak ne fél szívvel csináljatok bármit is…, hát ezt is teljes szívvel csinálták! Ha fáradtak voltak, vagy elcsüggedtek, akkor a lelki tényezőkre figyeltünk oda jobban, hiszen sokszor, mikor a többiek a nagyszüneten voltak, vagy hétvégén pihentek, ők színdarabot próbáltak, könyvtárban ültek, vagy makettet építettek. Szívüket-lelküket beletették.” 

Dr. Guóth Emil tanár úr értékelése sem mentes a meghatottságtól: „Először annak örültem, hogy meglett a csapat. Nagyon tehetséges gyerekek jöttek össze, akik önállóan is tanultak, készültek, és ami nagy szó, hogy az időbeosztásukat is felnőtt módra voltak képesek kezelni. A lyukasórákat is kihasználtuk, de ezenkívül a felkészülés legnagyobb részét maguknak kellett megoldani. Nemcsak tehetségesek, de nagyon kreatívak is. Csak gratulálni tudok nekik!”

Az első helyezettek, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium Visszatérők csapatának tagjai: Cserháti Dániel, Főző Csenge, Nagy Anna Mariann, Nagy Soma, Rostás Máté, Szikra Benedek. Felkészítő tanáraik K. Sebestyén Nóra és dr. Guóth Emil voltak.