A makói önkormányzat a 2017-es esztendőt a reformáció elindításának ötszázadik évfordulója alkalmából az egyházközösségek emlékévének nyilvánította. Ennek kapcsán több alkalommal is számos előadással, bemutatóval várták az érdeklődőket a város több pontján. Erre a programsorozatra tette fel a koronát az az ünnepi hangverseny, melyet az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus adott szombat este a Hagymaházban.
A közönség Johann Sebasian Bach: H-moll miséjét hallhatta a Maros-parti városban. Vashegyi György a kórust 1990-ben alapította, s egy esztendővel később létrehozta a zenekart is. Az együttes a nevét Monteverdi L'Orfeójának első teljes magyarországi előadása után vette fel. Mind a kórus, mind a zenekar Európa számos országában fellépett már.
Az önkormányzat meghívását elfogadva, a hangverseny előtt köszöntőt mondott a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke. Gáncs Péter elmondta: ez sokkal több, mint egy koncert, hiszen akár istentiszteletnek is lehet tekinteni a bemutatót. A reformáció kapcsán pedig az a legfontosabb, hogy ez egy olyan kommunikációs forradalom, mely helyreállította a kapcsolatot Isten és ember között – fejtette ki a püspök. Gáncs Péter beszédét itt hallgathatja meg: https://promenad.hu/cikk/a-templomma-valt-hagymahaz-182795
A nézőtéren a makói történelmi egyházak képviselői, így a római katolikus, a görögkatolikus, az evangélikus és a református egyház képviselői is helyet foglaltak. Jöttek vendégek Kisoroszból, Igazfalváról, Bodófalváról, Torontálvásárhelyről. Ezen a hétvégén rendezik meg ugyanis a határon túli makóiak találkozóját. Ez azt jelenti, hogy olyan településekről is érkeztek küldöttségek, amelyek tagjai örökösei az alapítóknak, akik Makóról származtak el.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+