A múltkor vettünk egy szekrényt. A mai jó szokás szerint, lapra szerelve. Szépen lassan minden összeállt, de az utolsó csavar, amely nélkül nem állt meg tákolmányunk a lábán, valahova elkeveredett. Hiába volt minden precíz előkészület, minden erőfeszítés, a csavar eltűnt. Kezdődött a keresgélés. 

Úgy gondolom, hogy ezen a kis példán keresztül megérthetjük az asszony erőfeszítéseit, lakást kisöprő, gyertyát gyújtó buzgalmát. Tíz drachmának kellene lennie! De csak kilenc van meg. Söpör és világot gyújt, időt tölt el és közben aggódó tekintettel keres. Keresi az elveszettet. És a megtalálás örömét megosztja a szomszédjaival is. Jézus példázata az elveszett embert megtaláló Isten öröméről szól.

Az elveszett pénzdarab ugyanis azokat ábrázolja, akik bűneik miatt vesztek el, de nincsenek tisztában helyzetükkel. Elhidegültek Istentől, és ezt nem vették észre. Lelkük veszélybe került, de erről mit sem tudnak. Nem is nyugtalanítja őket. 

A Gazdának azonban hiányzanak. A Gazdának értékesek. Mert a pénzdarab, ha a porban és szemétben hever, akkor is ezüst. Gazdája keresi, mert értékes. Mint ahogy a pénzdarabon rajta van az uralkodó képe és neve, a teremtéskor az ember Isten képmását kapta magára. Lehet, hogy ma a bűn hatására más képet mutatunk magunkról, de mindez csak álarc. Képmutatás, ahogy szoktuk mondani.

Mi ugyanis azt gondoljuk magunkról, hogy meg tudunk térni. De mint ahogy nem tudjuk magunkat a saját hajunknál fogva kihúzni a mocsárból, úgy nem tudjuk magunkat megtalálttá tenni. 

Ó, hányszor gondoljuk magunkról azt, hogy mi a kilenc meglévő drachma egyike vagyunk. És ennek tespedtségében éljük az életünket, valójában pedig ott fekszünk a porban.

Jegyezzük meg! Nem azért térünk meg, hogy Isten szeressen minket, hanem Isten az, aki kinyilatkoztatta irántunk való szeretetét azért, hogy megtérjünk.

Isten ezért keres. És nem átall erőfeszítést tenni, lámpát gyújtani, szenvedni, hogy igazi nagy ünnep lehessen megtérésünk pillanata. 

Jézus jön el értünk, a világ világossága, az értünk meghalt és föltámadott, hogy öröm lehessen a mennyben. Lehet, hogy éppen most talál rád, kedves hallgató! Figyeld a körülötted levő szennyet eltörlő kezét. Lenyúl érted, hogy hazavigyen. Nem kell neked, sőt nem is tudsz te tenni az üdvösségedért. Ő jött el érted, hogy hazavigyen, hogy kincses ládájába gyűjtsön, mert szeret.

Ebben az ünnepi hónapban legyen imádságunk Evangélikus Énekeskönyvünk 422. énekének 6. versszaka:

„Szállj le, Uram, hozzám, Szállj le, Uram, hozzám, Jöjj, ó, Jézus sietve! Vágyakozó szívvel, Kiterjesztett kézzel Várlak immár epedve, Hogy veled mennyekbe Örömmel menjek be Örök dicsőségedbe.”

Ámen.

Elhangzott 2017. október 2-án a Kossuth rádió Erős vár a mi Istenünk! című műsorában.