–  isztázzuk azok kedvéért, akik még nem annyira ismerik a slam poetry műfajt. Mi a különbség a slam poetry, a rap és a klasszikus költészet között?

– A slam poetry nem rap, mert nincs alatta zene, inkább a fiatalok körében egyre népszerűbb előadói műfaj, amelyet sokan kortárs költészetnek is hívnak, de alapvetően a slamszövegeket nem olvassuk, hanem hallgatjuk, mondjuk.

–  Az Ökumenikus Segélyszervezet iskolakezdési kampányában szerepeltél egy látványos videóval, amelyben felhívtad a figyelmet a nehezebb sorsú gyerekekre. Miért tartottad fontosnak, hogy egy ilyen projektben segíts?

– Nagyon sokan követnek a közösségi felületeken, éppen ezért felelősséggel jár és nem mindegy, hogy mit osztok meg, miben veszek részt. A kicsit könnyedebb témájú tartalmak mellett próbálok olyan dolgokra fókuszálni, amelyek fontos jótékonysági ügyekre irányítják rá a figyelmet. Azt remélem, hogy egy ilyen videó után a követőim is elgondolkodnak, elkezdenek adakozni, magukénak érzik ezt a szellemiséget. Őket próbálom mozgósítani.

–  Ez az első alkalom, hogy önkénteskedtél?

– Ilyen kampányban most először vettem részt, de volt már olyan, hogy jótékonysági esten is felléptem mint előadó. Ezt a gondolkodásmódot a szüleimnek köszönhetem, valóban támogató és segítő családom van. Úgy neveltek, hogy fontos a segítségnyújtás. Hálás vagyok ezért nekik. Évekkel ezelőtt például szerveztek egy ingyenes nyaralást rászoruló családoknak. Ha jól emlékszem, több mint száz ilyen család nyaralhatott így. Én is próbálok segíteni, ahol tudok. Folyamatosan azt tapasztalom, hogy habár én szerencsésnek mondhatom magamat, a közvetlen környezetemben minden jó, viszont amikor az országot járom a rendhagyó irodalomórákkal, akkor nagyon sok hátrányos helyzetű iskolát, diákot látok.

–  A tavalyi Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón úgy fogalmaztál, hogy már másfél éves korod óta vagy Szélrózsa-fesztiválozó. A jótékonyság, a motiváció gyökereit az evangélikus háttérben kereshetjük?

– Szerintem a jótevés a szüleimnél egyéni motiváció, de valóban kötődünk az evangélikus egyházhoz, amely számomra egy nagyszerű közösség. Jó az egyházhoz tartozni, hasonló szellemiségű emberekkel együtt lenni. Itt tényleg a szeretet a meghatározó, az az összekötő kapocs, és talán ez a legjobb dolog a világon. Pécsiek vagyunk, ahhoz a gyülekezethez tartozunk, és bár nem vagyunk aktív tagok, a nagyobb egyházi rendezvényeken mindig ott vagyunk, ahogy a Szélrózsán is.

–  Honnan jön az ihlet a szövegek megírásához? Tizenhét évesen falod a híreket, híradót nézel, vagy a közösségi médiából veszed a témát?

– Abszolút változó. Minden hatással van ránk, mert rengeteg impulzus ér minket, fiatalokat, főleg az online térben. A beérkező információkat pedig a személyiségünk szűri, hogy mi az, amit tovább akarunk adni, mi az, amiről beszélni szeretnénk. A hírek rajtam is keresztülmennek, átformálom őket, saját szavaimmal újrafogalmazom, és tulajdonképpen így születik meg egy-egy szövegem.

–  „Magyarország azoké, akik a szívükben hordják” – hangzott el az egyik szövegedben. Erre sokan felfigyeltek a slammervilágon kívül is. Hogyan születik meg egy tinédzser fejében egy ilyen mondat, és milyen reakciók értek el hozzád, miután felkapták a szövegedet a menekültválság közepén?

– Ezt a szöveget egy pályázatra küldtem el először, még jóval a menekültválság előtt. Az az érdekes, hogy amikor írtam, nem volt akkora aktualitása, illetve kicsit mást jelentett: akkor inkább arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy egyre több barátom, ismerősöm megy ki külföldre, mert itthon nem találja meg a maga boldogságát. Ezt szerettem volna akkor kicsit megállítani és a saját gondolataimat megosztani a kivándorlásról. De azt mindig hangsúlyozom, hogy sosem akarok megmondóember lenni. Feldobok egy témát, elmondom a véleményemet, és arra vagy lecsapnak, vagy tovább osztják, és onnantól már mások fejében dolgozik tovább a szöveg.

–  Írótáborba jársz? Hogyan képzed magad?

– Minden évben van egy sárvári tábor, a Kárpát-medencei középiskolás irodalmi pályázat, ahol idén már harmadszorra választottak a Kárpát-medencei legjobb ötvenbe. Ott neves írók, költők foglalkoznak a szövegeinkkel. Az Ötven tehetséges magyar fiatal elnevezésű mentorprogramban pedig Lackfi János a mentorom, óriási örömömre.

–  Ezek szerint neki küldöd el egy-egy slamszövegedet is?

– Igen, persze vannak személyes találkozásaink, de általában online egyeztetünk. Ha küldök neki írást, mindig ellát javaslatokkal, jelzi, hol és min alakítsak, finomítsak. Nagyon jó így együtt szakmázni. Sokat segít a fejlődésemben.

–  Lackfi Jánost láthatóan kedveled és nagyra tartod, egy korábbi interjúban Szilágyi Domokost említetted mint kedvenc szerzőt. Kit olvasol most?

– Követem azokat az irodalmi oldalakat a Facebookon, amelyek verseket, irodalmat osztanak meg, így mindennap új versekkel, írásokkal találkozom. Nagyon szeretem a klasszikusokat, különösen József Attilát. A kortársak közül pedig Lackfi Jánoson kívül egy kevésbé ismert, fiatalon elhunyt költőnket említem, Málik Rolandot, de Kemény Istvánt is gyakran olvasok. Nem célirányosan keresem az olvasnivalót, hanem ami szembejön, vagy ami megtetszik. A magyar irodalom pedig olyan nagy kincsestár, hogy szinte bármihez nyúl az ember, talál benne valami értéket. 

–  A szüleid befolyásolják, hogy mit olvasol? Találsz reggel az asztalon hagyott könyvet vagy ajánlott irodalmat?

– Vannak ajánlások, alapvetően a szüleimnek köszönhetem, hogy ezen a pályán elindultam, de nincs állandó iránymutatás.

–  A szüleid humán beállítottságúak? Mivel foglalkoznak?

– Bár szeretik az irodalmat, nem azzal foglalkoznak. Édesanyám angoltanár, édesapám közgazdász. Ők mutattak nekem és az öcsémnek először verseket, verses cédéket. Hallgattunk Kalákát, de Latinovits Zoltánt is. Öcsém a sport irányába ment el, én viszont maradtam az irodalomnál, amiért hálás vagyok a családomnak.

–  Az interneten fellelhető egy felvétel, amelyen Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalod. Szoktál még a slam mellett verset is mondani?

– Az iskolai ünnepségeken való versmondás volt az első lépés afelé, hogy most slammel foglalkozom. Először verseket mondtam, aztán tizenkét évesen elkezdtem verseket írni, utána jött a slam. Mindegyiket szeretem és csinálom is. A  rendhagyó irodalomórákkal is önkéntes módon járom az országot. Egyfajta kultúrmisszióként tekintek erre.

–  Hogyan kell elképzelni egy ilyen rendhagyó irodalomórát?

– Saját verseket, klasszikusokat és slam poetry szövegeket mondok ilyenkor. Próbálom interaktívvá tenni az órát. Főleg humoros témákat választok ezekre az alkalmakra. Szerencsére folyamatosan jönnek a visszacsatolások, jól fogadják az irodalmat a diákok. Az a cél, hogy mindenki kedvet kapjon az irodalomhoz, és ne csak tantárgyként tekintsenek rá, ne zárják keretek közé, hanem egyfajta örömforrást lássanak benne, amely jelen van a hétköznapokban, amiért nem kell nagyon messzire menni. Az a legjobb érzés, amikor óra után odajönnek hozzám, és azt mondják, hogy eddig ugyan nem nagyon érdekelte őket az irodalom, de most már másként tekintenek rá.

–  Van akár slammer, akár költő példaképed?

– Példaképem talán nincs, de ha a most élő költők közül kellene választani, akkor mindenképpen Lackfi Jánost mondanám, mert annyi mindent csinál az írás mellett. Aktív a közösségi felületeken, élőben is előad, órákat, versszemináriumokat, kreatívírás-tanfolyamokat tart. Ő az, aki a legintenzívebben alkot, és ezzel megmutatja, hogy a költészetet nemcsak a négy fal között lehet művelni, hanem érdemes onnan kimozdulni és megmutatni, hogy az irodalom igenis élő dolog, és sokak örömforrása is lehet.

–  Van olyan kedvenc versed vagy bibliai igeszakaszod, amelyik mindig a fejedben van? Vagy amelyikbe jó olykor belekapaszkodni?

– Mindig van egy, de mindig változik, ezért nem tudnék most idézni egyet. Folyton fut a fejemben egy-két sor. Miután állandóan olvasok, egy-két dolog mindig megragad. Talán az a legjobb, hogy nemcsak addig tart egy vers, amíg olvasod, hanem utána is elkísér még.

–  Ebben a tanévben fogsz érettségizni. Egyenes út vezet a bölcsészkarra, vagy más tervek is vannak?

– Még nem vagyok benne biztos, hogy milyen irányban fogok továbbtanulni, de szeretnék mindent megtartani abból, amit most is csinálok: az irodalmi vonal, az előadások, műsorvezetés az M5 kulturális csatornán. Szeretném ezeket a feladataimat még jobban csinálni, nem leragadni a mostani szintemen. A fejlődés az, ami motivál.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 35-36. számában jelent meg, 2017. szeptember 10-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.