A hétvége fantázianeve tulajdonképpen egy részleteiben is sokatmondó mozaik, amelynek részletei is, és egésze is ehhez az életszakaszhoz kapcsolódik: 

re - vissza, mert soha nem késő, újra és vissza és megint…
REM – álmok, amelyekből könnyű felébredni… vagy valóra váltani?
remember – emlékezni, amikor még…
member – tartozni valahova…
ember – ahogy a homokszemben is benne van az igazgyönggyé válás lehetősége, úgy az emberek is rengeteg nagyszerű és csodálatos lehetőséget hordoznak magukban. Ki akadályozhat meg minket abban, hogy azok legyünk, akik lenni akarunk? 
ember – Isten képmása…
REMEMBER! - Megtanulni újra embernek lenni…

A hétvégét a Budapesti Egyetemi Lelkészség szervezte, a győri, miskolci és debreceni egyetemi lelkészségek közreműködésével. Gáncs Tamás kelenföldi igazgató-lelkész volt a főelőadó, Seben Glória pedig, aki az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusz hallgatója, a gyóntató spirituális. 

Egy kicsit a tartalomból:

Hogyan is állt össze ez a mozaik?

Először is a péntek esti nyitó képmeditációban azt vizsgáltuk meg HR-es szempontból, hogy milyen Isten életrajza, és ennek milyen következménye lehet és van emberségünkre. Mint minden HR-es toborzó, mi is az olyan részleteket vizsgáltuk meg tüzetesebben, amelyek relevánsak az adott pozícióhoz. Vagyis Isten isteni pozíciójához, az „emberré lenni” történetekben.
Ehhez a https://www.thebricktestament.com képeit használtuk illusztrációként. A HR-es szempontokhoz nagy segítség volt az esti képmeditáció előadójaként, hogy egy ideig, az IBM recruitment toborzó részlegén több száz életrajzot láttam ordinációmat megelőzően. 

EMBERRÉ LENNI…

Természetesen Isten első szakmai tapasztalata a Bibliában, mint Teremtő mutatkozik meg, amely igencsak vonzó bárkinek is, aki Istent akar magának választani egy életrajz alapján, mert lát egy olyan Istent a teremtéstörténetben, aki dolgozik, teremt. Nem is akármit, hanem a teremtés végén valamit, ami hozzá hasonló.

A „képmás” fogalom kulcsfontosságú. Mert ebből kiderül, hogy ez az Isten a képmásait teremti meg. És csupán pár dolgot kér a saját képmásától, hogy „szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet”.

Vajon miért adja az embernek ezt a fajta isteni uralmat? És miért szaporodjanak és sokasodjanak? Mert amikor az emberek szaporodnak, akkor is képmások keletkeznek a szaporodás aktusában? Az ember reprodukciója, saját teremtője képmásának is reprodukciója, mint ahogy a gyerekek is hasonlítanak a szüleikre.

A teremtésnek a betetőzése így abban nyilvánul meg, hogy a Teremtő teremt egy másik fajta teremtőt. Isten megteremti a világot, mert úgy tűnik, hogy akarja az embereket, és azért akarja az embereket, hogy legyenek képmásai. De miért akarhatja ezt? Csak találgatni tudunk… 

Viszont érdekes, hogy Isten benne hagyott az életrajzában olyan dolgokat is, amelyek meglepők lehetnek azok számára, akik egy életrajzban csak a pozitív dolgokat domborítják ki. 

MEGTANULNI EMBERNEK LENNI… 

Ha továbbra is HR-es szempontból vizsgáljuk Istent, mint saját életrajzának szereplőjét, akkor meglepő, hogy benne van úgy is, mint pusztító, romboló, tömeggyilkos. Isten ezt is bevállalja. Nem vágja ki, hogy jobb színben tűnjön fel az emberek előtt, akiknek őt majd a jövőben Istenüknek kellene választaniuk… Valahogy nem gondolja, hogy ebből hátránya származhat. 

Noé történetében Istent egy őszinte pusztítóként ismerhetjük meg, aki elpusztítja az emberiséget, és vele együtt jó pár élőlényt is, akit alkotott, de meghagyta Noét, ami az emberiség újjászületését, és az Isten-ember kapcsolat újjászületését sejteti. Annyira, hogy ezen a ponton, elértük azt az állapotot, ahol be is fejeződhetne a Biblia, és ez lehetne a befejező, zárójelenet. A teremtést bűn követte, majd erőszakosság és katasztrófa, aztán egy új teremtés és egy ünnepélyes új szövetség az erőszakosság ellen. De a történetnek nincs vége, sőt egyre fokozódik a feszültség … annyira, hogy Isten:

EMBERRÉ LESZ… EMBERRÉ TESZ…

Ez egy igencsak különös része Isten életrajzának. Mit is akar azzal, hogy emberré lesz? Dorothee Sölle szerint az Isten a szó szoros értelmében, ténylegesen nincs jelen a világban, hanem Krisztus által. Krisztus pedig úgy lehet jelen közöttünk, ha valaki Isten helyett vagy istenien cselekszik. Az embereknek felelőssége úgy élni és viselkedni, hogy általuk váljon láthatóvá és érzékelhetővé Isten, amelyet úgy érhetünk el, ha Krisztushoz hasonlóan bánunk egymással.

Ez nem helyettesíti Istent, hanem közvetíti, és ezáltal közvetlenné teszi őt. Így arra vagyunk hivatottak, hogy azt csináljuk, amit Krisztus is csinált, vagyis játsszuk el Isten szerepét a tehetetlenség helyett. Legyünk egymás istenei, krisztusi mintára. 

Létezik, hogy Jézus, amikor ezeket a szélsőségeket, extrémitásokat kéri tőlünk, akkor arra akar rávilágítani, hogy az ember feladata az, hogy istenien cselekedjen. Képes rá?

„Ti adjatok nekik enni!” - mondja Jézus a tanítványainak, amikor több ezer ember áll előttük. Ebből azt láthatjuk, hogy Isten nem kapaszkodik teremtő erejébe, hogy azt mindenképpen birtokolni akarja és az az övé, hanem megosztja, meg akarja osztani, sőt kéri, hogy mi is tegyünk ugyanúgy. Képesek vagyunk rá? Ez az újjászületés?

Szombat délelőtt Gáncs Tamás főelőadónk körbejárta, hogy mi nem az. Előadásának címe:

ÚJJÁSZÜLETÉS-SZABÁLYOZÁS…

Ebben fontosnak tartotta felsorolni az összes ezoterikus, hindu és buddhista irányokat, sőt, ezek a kereszténységgel és a platonizmussal keveredett változatait is, hogy tisztázza az újjászületés fogalmát, mivel rengeteg fiatalban ezek a dolgok párhuzamosan vannak jelen, vagy keverednek.

Majd Nikodémus történetén keresztül a legérdekesebb bibliai történetet mutatta be az újjászületéssel kapcsolatban. Kiemelte, hogy a Biblia sohasem számolt az újjászületéssel úgy, mint reinkarnációval, mint ötlettel.

Bár Platón népszerű a régi egyházi teológiában, ezt tudjuk, mégis ezt a gondolatot elvetették. Ennek oka triviális: szembement a feltámadás (a test egyszeri és egyedülálló feltámadásban vetett reménnyel) gondolatával. 

Gáncs Tamás emberi szabadságunkra bízta, hogy mit kezdjünk, mit kezdhetünk azzal, hogy újjászülethetünk, viszont az üzenete összhangban volt a péntek esti képmeditációval: Az örökkévalóság nem hely, hanem állapot, független tértől és időtől, a jó ember nem a mennybe jut, hanem mennyé válik, amennyiben Isten akarata szerint él. Így az ember az Isten országában születik újjá, amelyről utolsó megjegyzésként annyit mondott, hogy „Közöttetek van”.”

Az előadását David Bowie életének utolsó videoklipjével, a Lazarussal zárta, gondolatébresztőként. Erre később délután reflektálhattak a résztvevők kisebb csoportokban:

SZEMÉLYES GYÓNÁS…

A hétvége fontos eleme volt még a magángyónás, amelyre szombat délután volt lehetősége a résztvevőknek. Erre Seben Glória reggeli áhítatában készítette fel az a jelenlévőket. Mind történetileg, mind teológiailag aprólékosan és precízen kitért mindenre, ami a magángyónással az évszázadok alatt történt. 

De mégis mi történt a személyes gyónással? Kihalt, mint a dodó? Pedig Luther még ajánlotta, és a kereszténység elengedhetetlen eszközének tartotta. Vagy közgyónás lett belőle? Esetleg a „Majd én elintézem a Jóistennel!” mondattal tényleg elintézik az emberek? 

Seben Glória felhívta a figyelmet Jakab apostol soraira, aki így ír: „Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jakab 5,16 

Ebben arról van szó, hogy Jakab a kölcsönösségre helyezi a hangsúlyt (Jézus új parancsolatában is ez a szó jelenik meg). Ha meghallgatjuk egymás gyónását, azzal Jézus szeretetét közvetíthetjük a másik felé.

Jézus maga Isten, aki egyben EMBERTÁRS is. Azért jött, hogy kibékítsen minket Istennel és egymással is. Újra társaivá tett minket egymásnak. Jézus bűnbocsátó hatalmát gyakorolhatjuk, oldozhatunk, felszabadíthatunk, kiengesztelődhetünk Isten nevében. 

Nem egy bűnös gyón egy igaz/szent embernek, hanem két bűnös egymásnak, akik megigazultak és megszentelődtek. Ezt a munkát Isten Lelke végzi bennünk, de mi ezt facilitálhatjuk egymás életében. Ezzel szintén visszautalt és megerősítette azt a gondolatot, hogy „Legyünk egymás istenei, krisztusi mintára”.

A hétvége tapasztalata az volt, hogy nagy igény volt a magángyónásra. Többen jelentkeztek rá, mint amennyi kapacitása és ideje erre Seben Glória gyóntatónak adva volt, pedig minden percét kihasználta, hogy minél többen tudjanak ezzel élni. 

A személyes gyónás után a vasárnapi úrvacsorás istentisztelet is egyfajta mélyebb kontextusba került sokak számára. 

LABIRINTUS…

A hétvégén továbbá lehetőség volt még az újjászületésen meditálni labirintus meditáció formájában. A labirintus egyszerre jelenti azt a kiismerhetetlen helyet, ahol az ember eltéved, s ahol szimbolikus értelemben elveszíti önmagát, és ahol végül, ha rátalál a saját, a neki megfelelő útra, visszatalálhat önmagához.  Az emberiség számára évezredek óta ismert az a helyzet, amikor könnyű a belépés, de nehéz a kijutás.

Mivel az egyetemi szemeszterek általában szeptemberben kezdődnek, ezért a résztvevőknek egy kis labirintuson keresztül kellett meditálniuk az elmúlt év eseményein úgy, hogy a négy évszakot szimbolizáló négy installáció keresztezte útjukat. Ebben a labirintusban egy évet lehetett végigjárni, egyfajta belső zarándoklatként.

Hol jártam? Mi történt? Mikor és kivel? Volt-e meghatározó találkozásom? Érintésem? Mondott-e valaki valami életre szólót. Mi változott? Te min változtattál? Valakit megváltoztattál? Volt-e nagyon meleged, vagy fáztál-e nagyon? Stb.

Szombaton még lehetőségük volt a résztvevőknek egy kézműves foglalkozással egybekötött beszélgetés során telefontokot horgolni. Az estét zsidó táncházzal és éjszakába nyúló beszélgetésekkel zártuk. Reméljük, hogy emlékezetes maradt ez a hétvége és egyre népszerűbb lesz evangélikus egyházunk értintett korosztálya számára.

REMEMBER!

A szerző budapesti egyetemi lelkész.