Boldogságot csempészni az emberek életében
Hegedüs Gábor, a bobai evangélikus gyülekezet segédlelkésze a ma lelkészének feladatáról ezt mondta: „Számomra a lelkészkép az, amikor a lelkész nagyon lendületes, jó humora van, és bárhol, ahol megfordul, ott boldogságot csempész a közösségekbe. Isten igéjén és a hivatásomon keresztül én is egy kis boldogságot szeretnék az emberek és a közösségek életébe vinni.”

Belső indíttatás
Kovács Barbara jelenleg a pécsi gyülekezet lelkésze, az indíttatásról következőt válaszolta: „Pilis, ahonnan származom, evangélikus település. Sok generációra visszamenőleg az egész családom evangélikus. Törvényszerű volt, hogy én is beleszülessek az evangélikusságba. Hittanra, majd ifire jártam, ez fontos része volt az életemnek. Minden barátom a gyülekezethez tartozott. Gimnazistaként is meghatározó volt számomra a gyülekezeti élet. Már akkor is terveztem, hogy lelkész szakra megyek, de érettségizőként még éretlennek tartottam magam erre a pályára. Egy évig jártam [a Budapesti Gazdasági Egyetemre], ezalatt kiderült, hogy nem ott van a helyem [...] Nem tudom megmagyarázni, hogy mi vonzott, egyszerűen azt éreztem: nekem lelkésznek kell lennem. Belső indíttatás volt, hogy ezt a hivatást válasszam.”


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+