Az európai kontinens első földalatti vasútjaként, illetve a világ első villamos hajtású metróvonalaként úttörő szerepet betöltő Millenniumi Földalatti Vasút volt azonban az, amellyel a város az első lépést megtette a modernizáció felé, a Deák Ferenc téren pedig egyenesen a világ egyik legszebb lejáróházát építették fel.

Az 1894-ben megálmodott megállók a föld alatt – néhány apróságtól eltekintve – ugyanolyanok voltak, és ugyanolyanok ma is, a felszínen azonban lehetőség nyílt arra, hogy szép építmények fogadják az utazni vágyókat.

A mai Vörösmarty (egykor Gizella) téren, a vonal egyik végállomásán a többi álló, vasvázra rögzített priogránit téglákkal borított, pirogránit lemezekkel fedett apró házakat: a Szépművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot, illetve a Millennumi emlékművet is tervező Schickedanz Albert, valamint 1893 és 1903 közt a társa, Herzog Fülöp Ferenc álmodta meg.

Művük azonban csak tizenöt évig díszítette a Dunához közeli teret, hiszen 1911-ben a Vörösmarty-emlékmű építésére hivatkozva nyom nélkül lebontották.

Ugyanilyen állt egyébként az Oktogonnál is, az azonban csak néhány hónappal tovább maradhatott a helyén, köszönhetően a modernizációs törekvéseknek, és annak, hogy a döntéshozók egyszerűen már csúnyának találták a „majolika kriptaként” aposztrofált épületeket. 

Nem volt nagyobb szerencséje a Deák téren lévő, méreteiben jóval nagyobb épületnek sem: Brüggemann György kioszkkal egybeépített, a lejárókat az oldalszárnyakba helyező, jókora, bádoggal fedett kupolát és cink-ornamentikát kapott épülete csak 1924-ig tudott ellenállni a korstílusok változásának.

A 102,2 négyzetméteres alapterületű épületbe lépve néhány évente más-más üzletet találhattak az arra járók – 1898-ban például a Reinisch testvérek élővirág csarnokát.

A többi állomás díszítése egy fokkal visszafogottabb volt a város szívében lévőknél, így a Hősök terénél, valamint öt másik állomáson ezzel – a New York-i metró mára eltűnt lejáróházait is megihlető – a szintén Brüggemann által tervezett darabbal találkozhattunk volna.

Ma a Kisföldalatti egyetlen állomása fest csak úgy a felszínen, ahogyan azt százhuszonegy éve a Székesfőváros megálmodta: az Opera, hiszen ott tervbe sem vették a feltűnő fogadóépületek létrehozását, nehogy eltakarják az Ybl-féle Operaház, vagy a Lechner-féle Drechsler-palota (az épület Balettintézet néven vált ismertté) homlokzatának egyetlen darabkáját sem.