A megújulás, az újraformálódás méltán lett a kórházmisszió programja, ez évben csatlakozva az évfordulóhoz. Hiszen a betegekkel, a krízisben lévőkkel foglalkozók számára is nélkülözhetetlen feladat a megújulás. Ennek egyik része, hogy kiszakadunk a megszokott környezetünkből és úgy próbálunk rálátni lényünkre, szakmaiságunkra, a ránk bízottakra.

Igazán messzi útra vállalkoztunk a hőségben. Kolléganőnk Tóth Melinda egy családias és nyugodt környezetet szervezett helyszínül és gondoskodott a betevőről is. A 14 fős kis csapat konvojként járta a hegyeket és a létszám nagyon mély érintődéseket és beszélgetéseket tett lehetővé. A megérkezést követően csak néhány gondolattal hangolódtunk a témára, hogy felmérjük erőnket a fárasztó hőségben tett út után. Az este folyamán csak egy képpel ismertettem meg a résztvevőket. A nap forgatagában, a gondolatok kavargásában a mozgólépcsőn valaki a szalagkorláton, határozott gyengédséggel megfogta a kezemet. A fiatal lány mosolya kiragadott az egykedvűségből. A megújulás lehet ez a kiragadottság, ahogyan Isten szeretete is egyedivé tesz a tömegből. A testi-gondolati-érzelmi frissülés pedig fontos megbecsülése ennek az egyediségnek. Amit a betegeink is vágynak, keresnek, remélnek a gyógyulásuk folyamán.

Bár az idő nagyon szűkre szabott volt mégis beszélgetésektől volt hangos a vacsoraasztal és az azt követő idő, és csak a másnapi utazás kényszerített nyugovóra bennünket.

Másnap reggel Bajuszné Orodán Krisztina tartott áhitatot a csodálatos halfogás története nyomán. Kudarcaink megújulásra késztetnek bennünket. Hiszen a kudarcos helyzet fárasztó ahhoz, hogy benne maradjunk. Amikor a halászok minden korábbi tudása porba hull, Jézus bátorítja őket nemcsak az újrakezdésre, hanem az újat kezdésre is. Az Ő szavára a puszta halászokból emberhalásszá lesznek. Élethalásszá, ha szorosan vesszük a leírást. Mekkora lehetőség és feladat adatott nekünk!

A konferencia záróelőadására már az ózdi gyülekezeti teremben került sor a templomi megcsendesedés után. A teljesség igénye nélkül csak néhány színt villantottam fel a megújulásról. A képességét, hogy felismerjük: szükségünk van rá. Rácsodálkozni a régi kincsekre. Minden régiből lehet valami új- ahogy az egyik mesehős vallja. A megújulás nem azt jelenti, hogy kirángatom magam alól a talajt. A változás gyökere abban van, hogy megtalálom magamban azt, amit szeretek. Hiszen Jézus is hitt a megújulásban, már a lator példája is mutat ebből valamit. A magamtól elvárt megújulás hozza a legnagyobb változást, építi az egyediséget, függetlenül attól, hogy a megújulás kintről befelé vagy belülről kifelé indul. Néha egy jókor feltett kérdés a jó embernek, fordulatot hoz egy bizonyos helyzetben.

Tanúi vagyunk sokszor a megújulásnak egy felépülés során, vagy egy életsors láttán, és mindig az apró mozdulatok hoznak nagy fordulatot.

Hiszen nincs egy minta, hogyan kell megújulni. Más az élet, a körülmény, a ritmus, de az a SZÓ amelynek hatására mégis kivetjük a hálónkat ugyanaz.

Tóth Melinda Anna kórházlelkész így vall az alkalomról:

A megújulás sokszínűsége volt a konferencia témája. A találkozás után közös beszélgetést tartottunk, melyet mindannyiunk okulására Kalocsa Zsuzsanna kórházlelkész vezetett.

Szilvásvárad csendessége még inkább segített abban, hogy meglássuk: lélekben és testben nagy ajándék a gyógyulás. Ezt tudjuk továbbadni a kórházban a betegek számára is.

Másnap reggel az áhítatot Bajuszné Orodás Krisztina tartotta. Az evangéliumból a halfogás történetét olvasta fel. Bátorító szavai minket is erősítettek: Jézus szavára mindig jó kivetni a hálót, elindulni az elesetthez, bátorítani a gyengét, meghallgatni a fájdalommal teli lelket. Ezek után tovább indultunk közösen Ózdra, ahol a templomban egy rövid orgonadarabot hallgattunk meg Kassai Kitti előadásában.

A megújulás sokszínűsége – erről hangzott el előadás Kalocsa Zsuzsától, aki kifejtette: mindenben és minden időben szükségünk van a megújulásra. Az új mindig előrevisz, a régit lezárja és továbbképez mindenkit. Tartalmas előadása után beszélgettünk, mely eljuttatott bennünket arra, hogy az új valóban sokszínűséget hordoz, amit mi magunk is tovább adunk a szolgálatunkon keresztül.

A beszélgetést folytattuk Ózdon a közös ebédnél egy szép étterem teraszán, majd kora délután lélekben meggazdagodva indultunk haza.

Hálás vagyok azért, hogy a konferenciát kórházlelkészként én (Tóth Melinda Anna) szervezhettem meg. Legyen további öröm a kórházmissziói szolgálatunkban.

Orodán Krisztina reggeli áhítata a Szilvásváradon tartott kórházi, lelkigondozói konferencián:

Lk5,1-11. alapján

Kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy nekik mindig minden sikerült, Gyakran érnek kudarcok, amelyek belénk oltják a csüggedést, megrokkantják életkedvünket. Talán már bennünk is megfogalmazódott: könnyen kiábrándulásba fordulhat szolgálatunk szekere. Amit Péter mondott, az köznapi tapasztalatunk is lehet, de akár mindennapi tapasztalat is. Nem fogtunk semmit, azaz a munka hiábavaló volt és értelmetlen. Bár verítékezve fáradoztunk, egész évben nem fogtunk semmit. Ilyenkor az ember átgondolja: talán nem önmaga-e az oka a kurdarcnak? Talán nem tanult meg jól horgászni, talán nem is akarta ezt a dolgot teljes szívből,  igazán. Itt azonban Péterék sem tudnak magukkal mit kezdeni. Sem a helyzettel, sem önmagukkal, és ebben mi is rájuk hasonlítunk. Jézus azonban tud mit kezdeni a helyzettel, és velünk is, ezért lehetséges újra és újat kezdeni nekünk is! És itt nem csak a sikeres halászat áll előttünk, hanem egy nagy fordulat. János evangélista jegyzi fel, hogy Krisztus feltámadása után vissza- mentek halászni Péter után a többiek is. Ügyes ember, aki újra kezd, sok akarattal lehetséges újra kezdeni- de itt is elmaradt az eredmény, a halfogás. Krisztus nélkül az újrakezdés a mi számunkra is kudarccal végződhet. Újat, csak Krisztussal tudunk kezdeni. Csak így tudunk kizökkenni a mókuskerékből. A csoda nem az újrakezdés, hanem az újat kezdés – erre a csodára vágyunk mi is! A nagy csoda a lélek mélyén történő folyamat volt.

Láthatjuk azonban azt is: Péter nem fejezte be a csüggedésnél a válaszát. Amint felemelte tekintetét Jézusra, tudott egy nagy levegőt venni, és azt mondani: ha Te mondod, megteszem! Olykor nehezünkre esik ez a fajta engedelmesség. Akkor különösen, ha csak magunkra, és a saját erőtlenségünkre, körülményeinkre, korábbi kudarcainkra nézünk. Mégis van ételme az engedelmességnek. Sőt csak annak van értelme, mert a végén csodát látunk. Péterék nem engedtek a józan észnek, sem korábbi tapasztalataiknak, sem saját szakértelmüknek, sem semminek, ha egyszer Jézus szólt hozzájuk. Vajon nekünk van-e hitünk, bátorságunk egyszerűen csak engedelmeskedni Jézus szavának? Engedünk-e neki inkább, még ha logikátlannak is tűnik a dolog? Vagyunk-e elég bátrak egy engedelmes élethez? Merünk-e járni rajta? Ez lehet a mi belső megújulásunk útja is. Adja Isten, hogy az legyen és mi is megláthassuk a csodát! Ámen. Bajuszné Orodán Krisztina