Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró a kétezres évek közepén robbant be a nemzetközi színházi világba, ekkoriban született Futótűz című művével pedig világhírűvé vált. A dráma számos színházi díjat elnyert, 2010-ben pedig film készült belőle, amelyet a legjobb idegen nyelvű alkotásért járó Oscar-díjra jelöltek (nálunk Felperzselt föld címmel 2011-ben mutatták be).

A darab egy izgalmas nyomozás törté­nete: Nawal Marwan a halála után, a végrendeletében adja ikergyermekei tudtára, hogy halottnak hitt apjuk valahol él, és van egy bátyjuk is. A fiatalok azt a feladatot kapják, hogy találják meg a két elveszett családtagot, és adjanak át nekik egy-egy borítékot. Jeanne és Simon először tiltakoznak a kötelezettség ellen, mivel anyjukkal nem volt felhőtlen a viszonyuk. Tizenhét éves korukban az asszony egyik napról a másikra elhallgatott, és soha többé nem szólt hozzájuk. A kíváncsiság először az ikerpár lány tagját hajtja, de idővel a fivér is követi őt a kutatásban, így saját gyö­ kereik, múltjuk után erednek. Nyomozásuk során pedig egyre jobban belemerülnek egy múltbéli véres háború részleteibe, egy közel-keleti ország kultúrájának korlátaiba és szokásaiba, és ezáltal azt is tisztán kezdik látni, anyjuk miért titkolózott, és végül miért némult el.

Az előadásban bár egyértelműen van főszereplő – Kováts Adél –, tulajdonképpen mégis mindenki kap egy-egy főszerepet, hiszen valamennyiük története külön­ álló dráma. Kováts mégis kiemelkedik, mert letaglózó a játéka fiatal Nawalként és megtört anyaként is. A szörnyűségekkel átszőtt drámában jólesik néha a László Zsolt által remekül megformált esetlen, örök optimista közjegyzőn vagy Sodró Eliza akkurátus ápolónőjén nevetni, holott igazából a történetben semmi sem vicces, csak keressük a kapaszkodókat, ahogyan az életben is, mert ezek nélkül belesüppednénk a fojtogató nehézségekbe, tragédiákba.

Mouawad művében sok problémafelvetés van, megjelenik például az írástudatlanság elleni küzdelem, de leginkább a szeretet hatalmát akarja hirdetni. A törté­ netben is ez csúcsosodik ki: akit nem szeretnek gyerekkorában, vagy egyszer sem tapasztalja meg a szeretet vagy a szerelem erejét, az elvesztheti az emberi arcát. Nem véletlen, hogy a terroristák egy jelentős része is rendezetlen családi hátterű vagy árva.

Az előadás már az első percektől beszippant, és nem is engedi el a nézőt három órán keresztül. A darabban az események újabb és újabb részletei derülnek ki, és csak a végén áll össze a kép. A végkifejlet pedig olyannyira megrázó, hogy magunk is megnémulunk, talán csak egy-két néző szisszen fel, és mondja bele a csendbe: jaj, ne! Alföldi Róbert egy lebilincselően izgalmas és megrendítő darabot rendezett oly módon, hogy nem pártpolitizált, nem kinyilatkoztatott, nem tett hozzá, csak hagyta működni magát a cselekményt, a szöveget, és ettől lett hatásos az előadás. Rég láthattunk en nyire jól megírt történetet, ilyen okos rendezésben. Mindenképp érdemes megnézni, de kizárólag tizenhat év felett.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 25-26. számában jelent meg, 2017. július 2-án.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.