A Kendeh Kirchknopf Péter által tartott áhítat után fontos tartalmi és pénzügyi kérdésekről születtek döntések.
Megtudtuk, hogy a Luther-végrendelet fordítása angol nyelvre még folyamatban van, de a tervek szerint a magyar és a német nyelvű anyaggal együtt a nyár elejére megjelenhetne az új kiadás. A könyv bemutatóját június 13-ra tervezik.
A Luther-rajzfilmsorozat egyes részei is folyamatosan készülnek, az 1–5. epizódok német és angol szinkronja is megvan már. A Németországi Protestáns Egyházzal történt megegyezés értelmében ők a filmet egy gyerekprojekthez át fogják venni. Finnországban ősszel bemutatják a tévében a sorozatot. A Brazil Evangélikus Egyház dolgozik a portugál verzión és a litvánoknál is megfogalmazódott egy televíziós vetítés terve. A film már számos fesztiválon indult és a tervek szerint a hasonló lehetőségeket igyekeznek a jövőben is kihasználni.
Április 26-án nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban a reformációi nagykiállítás, ennek utolsó simításai folynak. Itt lesz látható majd az a wittenbergi zászló is, amelyet a Luther-végrendelet időszaki kiállításának fejében egyházunk ideiglenes jelleggel megkapott.
Országos kórustalálkozót tartanak május 13–14. között Szarvason, amelyen 12 együttes lép majd fel. Az eseményt Szebik Attila és Kendeh Gusztáv szervezik és a tervek szerint 450 emberrrel számolnak. Két nagy koncert lesz, amelyen közös művek előadására és egyéni bemutatkozásra is lehetőség nyílik. A kórusok már készülnek arra, hogy közösen bemutassák Kecskés Balázs reformációi tematikájú kórusművét.
További programként megtárgyalták még a wittenbergi magyar napok és a szeptember 19–20. között rendezendő levéltári konferencia tudnivalóit is a bizottsági tagok.
Ezután az 500+ mottó jegyében döntöttek a kiírt ifjúsági és gyülekezeti pályázatokról. Az ifjúsági pályázatra hat gyülekezet, illetve iskolai osztály nyújtott be anyagot, ők mindannyian megnyerték a Luther-társasjátékot.
A reformáció értékeihez kapcsolódó, közösségformáló, egyházmegújító, fenntarthatóságot célzó, egyedi programok támogatására összesen 40 gyülekezet, illetve iskola pályázott. Ők összesen mintegy 9,7 millió forint támogatásban részesültek.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+