A felkészítést 16 tanár, 9 kántor és egy 12 fős diákzenekar segítette hónapokon át. A soltvadkerti evangélikus általános iskola vendéglátóként szervezte meg a versenyt.
Neves szakemberekből álló zsűri fogadta el a vadkertiek felkérését. A zsűri elnöke Bence Gábor, a budapesti Deák téri Evangélikus Gimnázium tanára volt, akinek a munkáját segítette Ecsedi Klára karvezető, a Fóti Kántorképző tanára, a Fővárosi Protestáns Kántorátus énekese, Szebik Attila ének-zene tanár, a Pátkai Református Általános Iskola és Művészeti iskola igazgatója. A három korcsoportban versenyző diákok két kötelező korál mellett egy szabadon választott művet is előadtak.
A versenyen az első korcsoportban (3., 4. osztály) második helyet ért el a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata. A diákok felkészítője Darányiné Haris Gabriella volt.
A második korcsoportban (5., 6. osztály) az első helyezést a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola diákjai szerezték meg, tanáruk Fodorné Faragó Krisztina. A korcsoport második helyezését a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség énekegyüttese kapta. A versenyzők felkészítője Orosz Lilla volt. A zsűri az EPSZTI – Evangélikus Pedagógiai-szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet különdíját is nekik ítélte.