A passiójátékot Baranka Mária lelkész rendezte és tanította be, a mintegy 25 fős ifjúságnak. Dobreán István Jézus alakítása és az egész „szereplő gárda” előadása megrendítően komoly és hiteles volt.
Narrátorként Harangozó Lili olvasta a bibliai összekötő szövegeket. A gitárral, zongorával vezetett ifjúsági énekeket és korálokat a szereplőkkel együtt énekelhette a gyülekezet.
Baranka György nagytarcsai lelkész igehirdetésében így fogalmazta meg a passiójáték jelentőségét: „Együtt erősödhetünk a hitben, mert együtt követhetjük azt, aki nem halott, hanem Élő: Jézust.”
Valóban Istentől megáldott alkalom volt nagytarcsaiaknak és maglódiaknak együtt lenniük Jézus keresztje körül 2017. böjtjének 5. vasárnapján.