Szák Kocsis Pál vezető építész, szobrász, mindemellett festő, költő, író a budahegyvidéki evangélikus gyülekezet aktív, szolgáló tagja. A kiállítással kapcsolatban mondta: „A reformáció lényege – és a reformátorok mellé vonhatók a reformáció előhírnökei is –: visszatérés a tiszta forráshoz. Mindig, így ma is erre van szükség az egyéni életünkben. Hogy ne álló víz legyen, hanem buzgó víz. Az egyház állóvízzé vált a 16. századra. Erről beszél Jeremiás: »Mert kétszeres rosszat cselekedett népem: engem, a folyóvíz forrását, elhagytak, hogy víztartókat vájjanak, repedezett falú víztartókat, amelyek nem tartják a vizet.« [Jer 2,13] A reformációnak be kellett következnie. Katolikus testvéreink erről úgy beszélnek, hogy egyházszakadás, hogy Luther kiszakította a hívők egy részét az egyházból – ahogy előtte Husz vagy Wycliffe –, holott az egyház távolodott el Istentől, ez volt az igazi elszakadás.”

E sorok írója a kiállítást még az Evangélikus Hittudományi Egyetemen látta, ahol tavaly novemberben nyílt meg a magyar tudomány napja alkalmából.

Ahogy a folyosó csendjéből belépünk a szobroknak helyet adó szobába, hirtelen megelevenedik a tér. Hosszú taláros, középkori fejfedőket viselő férfiak állnak körben, szenvedélyesen gesztikulálnak, vitáznak, ki-ki védi a saját nézetét, meggyőződését. Izzó tekintetek villannak egymás felé, hol lelkesedve támogatják egymást, hol szikrákat vetnek, lázas vita tör ki egy-egy nézetkülönbség miatt, a szavak fogódzókat keresnek, definiálnak, máskor lesújtanak, mint a kardél. A több száz év korkülönbség itt nem számít, ez a vita átível az időn, mert a lényegit érinti, a Biblia tanításához való visszatérés évszázadokon át újra és újra fellángoló igényét.

A vita szinte szétveti a békés teológia falait, pedig a vitázók alapjában véve egyetértenek: a középkori egyház olyan messze távolodott a krisztusi tanításoktól, hogy mindenki érettnek látja a helyzetet a tiszta evangéliumhoz való visszatéréshez.

Balról az első, Petrus Valdus, magyarosan Vald Péter az állát fogva töpreng. A 12. századi gazdag lyoni kereskedő a hitre jutása után szétosztotta a vagyonát a szegények között, lefordíttatta a Bibliát provanszál nyelvre, követői a valdensek. Egyházkritikája miatt a pápa – társaival együtt – kiátkozta. Ő az előreformátorok egyike. Mellette áll John Wycliffe, aki összetett tenyérrel imádkozik. A 14. századi angol előreformátor is lefordította a Bibliát. A 14–15. század fordulóján élt Jan Hus, akit csak Husz Jánosként szoktunk emlegetni, kelyhet tart, másik kezét magyarázó mozdulattal örökítette meg a szobrász, arcán egy mártír arckifejezése. Wycliffe írásait tanulmányozta, tanaiért a konstanzi zsinaton elítélték, és máglyán kivégezték.

Szemben, balról áll Melanchthon, kezében tollat fog, és ír. A német teológusnak, Luther kor- és munkatársának az Ágostai hitvallás megfogalmazásában is komoly része volt. Mellette Luther a Bibliát szorítja magához, mert ő fordította le először a hé- ber és görög eredetiből németre. Ulrich Zwingli svájci reformátor összekulcsolt ujjakkal imádkozik, ellentétben Wycliffe-fel, ezzel jelzi a szobrász, hogy Zwingli a református egyház egyik megalapítója. Zwingli és Luther sokban egyetértettek, de az úrvacsora tanáról, a szertartások mikéntjéről, az egyház kormányzatáról nem egyezett a véleményük. Ők személyesen ismerték egymást, 1529-ben a marburgi kollokviumon élőszóban is vitatkoztak.

Jean Calvin, a mi Kálvin Jánosunk, a 16. századi francia reformátor szívére teszi a kezét. Személyesen nem ismerték egymást Lutherrel, de ezen a szobortalálkozón az ilyen apróságokkal nem foglalkozunk – itt most eltűnnek a korkülönbségek, országhatá- rok, nyelvi akadályok, hiszen francia, angol, cseh, német, svájci vitapartnerek mérkőznek itt egymással.

A szobrok szinte élnek, életre keltik a történelmi szereplőket, de a humort, iróniát sem nélkülözik ezek a csupa kéz, csupa gesztus figurák, ahogy szorongatják az attribútumaikat: „lám, ez vagyok, ha nem ismernétek fel, ez az én kötelező ábrázolási módom”.

A szobrász korabeli metszetek, festmények, szobrok, domborművek alapján törekedett a reformátorok leghitelesebb ábrázolására, ugyanakkor mindegyik ízig-vérig Szák Kocsis Pál-alkotás a maga derűjével, játékosságával, és ahogy a szobrász körbeállította őket, szinte bevonnak a beszélgetésbe, aktív részesei vagyunk a reformációról való diskurzusnak.

Az építész-szobrász reformációról vallott véleményét a Reformáció című versében is megörökítette. Így fogalmaz a búcsúcédulák ügyében:

De nem lehet a búcsút pénzen venni,

egyedül Krisztus, s csak a hit legyen,

az üdv nem áru: ingyen kegyelem.

A vers zárlatában az emberi élet egyedüli céljára irányítja a figyelmet:

Ma sincs más távlat: Istent megtalálni,

megragadni a kegyelem-időt.

(A teljes vers a Híd evangélikus magazin 2017. februári számában olvasható.)

A samottos agyagból készült terrakottafigurák időtállóbbak, akár szabadtéren is kiállíthatók. Mivel az alkotó Békéscsabáról származik, ott is készül bemutatni a reformátorokat. Az egyháznak mindig van megújulnivalója, felül kell bírálni a dogmává merevedő hittételeket, ha azok eltávolodnak az eredeti krisztusi szándéktól. Az ötszáz éves reformáció ünnepségsorozata és Szák Kocsis Pál vitatkozó reformátorai is erre hívják fel a figyelmet.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 9. számában jelent meg, 2017. március 5-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.