Kulturális kavalkád Nyíregyházán

Kulturális kavalkád Nyíregyházán

Share this content.

Szöveg: Tóth Janka
Nyíregyháza – A Luther Márton Evangélikus Kollégiumban 2017. március 5-én, délután három órakor kezdődött meg a kulturális délután. Mi, azaz a fellépők, már jóval korábban megérkeztünk. Nagyon izgultunk, mert bár rengeteget gyakoroltunk, szerettünk volna megfelelő színvonalú produkciót bemutatni a családunknak és néhány leendő lutheres nyolcadikosnak.

Az előadás végül osztatlan sikert aratott: mindenki megmutathatta azt, amiben leginkább jeleskedik. Az énekes, táncos, zenés műsorszámoktól kezdve a humoros, csattanószerű jelenetekig minden elnyerte a közönség tetszését, akik hangos tapssal adták a tudtunkra, mennyire ügyesek voltunk. A büszke szülői tekinteteket és a mosolygó arcokat látva mindannyiunkat elöntött a büszkeség.

Miután a közel egyórás műsor véget ért, átöltöztünk, majd csatlakoztunk a meghívott vendégekhez. Fogadtuk a kedves szavakat, majd kedvünkre válogathattunk a rengeteg, finomabbnál finomabb süteményből, melyeket a szülők készítettek.

Büszke vagyok arra, hogy fellépőként részt vehettem ezen az eseményen, és remélem, legközelebb is részese lehetek ennek a rendkívül pozitív, csapatépítő élménynek.

Címkék: Észak -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!