Bagyinszki Pálné – nyugdíjas, Kétbodony
Vallom, hogy az ember születésétől kezdve, az örömön és a csüggedésen át, egészen az elmúlásig Istenhez tartozik. Hitben és jó családban, szeretetben nevelkedtem. Ha a békesség és az öröm megvan, akkor mindenünk megvan, akkor nem hiányzik semmi. Erre neveltek kiskoromtól fogva a szüleim. Ők is jártak templomba, és vittek minket is. Én ugyanígy neveltem a gyermekeimet. Két lányom van, négy unokám és öt dédunokám.
Isten igéje a szeretetről szól. Arról, hogy hogyan tud ember és ember egymással békességben élni. Imával kelek fel és fekszem le, ez éltet engem. Hálát adok reggel azért, hogy a Jóisten épen és egészségesen megtartott. Ha a napi munkát befejeztem, akkor azért adok hálát, hogy megköszönjem: el tudtam végezni a feladataimat.
Nem vagyok haragtartó, ez is a hitemből adódik. Vallom, hogy ha mindenkivel megbékélek és szeretetben élek, akkor nincsen semmi probléma. Jézus is példát mutatott arra, hogy ne bántsuk, hanem becsüljük meg és segítsük embertársainkat.


Ev. Luth. Church in Hungary
Facebook
Twitter
Youtube
Google+